Átadták a Kárpát-medence első ökumenikus turistaútját Arnóton

A boldvai református templomnál ér véget a turistatút

Mit kell tudni a Kis-Sajó Menti Ökomenikus Turistaútról?

A hivatalos értesítő szerint a Felvidékről (Szlovákia) eredő Bódva folyóból Boldva község határában nyitották meg elődeink a 19. század végén a hat település jobb vízellátásának biztosítása érdekében a Kis-Sajó (más néven Bódva) patakot.

Az útvonalon mindegyik magyarországi történelmi felekezetnek van temploma (római katolikus, református, görögkatolikus, evangélikus), a zsidó hit követőinek Sajóvámos településen közel 30 sírhelye. A hat község összesen 17 kilométer hosszúságban helyezkedik el. A földrajzi egység mellett a vallási sokszínűség is megjelenik. Külön érdekesség, hogy a szakemberek szerint sem Magyarországon, sem a Kárpát-medencében ilyen jellegű ökumenikus turistaút nem létezik. Emellett természetesen lehetőség van az egyes települések egyéb látnivalóinak, kulturális értékeinek megismerésére is.

dr. Érsek M. Zoltán