Változatlan jegyárakkal indul májusban a strandszezon

A Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. tájékoztatása szerint a fővárosi strandok változatlan jegyárakkal, számos kedvezménnyel, családi jegyekkel, strandváró nappal készülnek a szezonra. A Budapest Gyógyfürdői (BGYH) Zrt. csaknem 40 millió forintot fordított arra, hogy a fürdők, strandok megszépült környezetben, új szolgáltatásokkal várják a vendégeket. Szinte valamennyi strand gyermekmedencéje új csúszdát kapott. A nyári időszakban 35 hektárnyi zöld területet gondoznak a kertészek, a strandok területén mintegy ötvenezer egynyári virágot ültettek el.

Az MTI tudósítása szerint a május 1-jén megnyíló Dagály fürdő hullámmedencéje június 7-étől működik. A Paskál strandfürdőt május 24-én, a Római és a Csillaghegyi strandfürdőt május 31-én nyitják meg, a Pünkösdfürdői strandfürdőt pedig június 7-én. A standfürdők a tervek szerint szeptember 7-ig lesznek nyitva, illetve ha kedvező az időjárás, akkor szeptember 14-ig.

Az idei strandszezonban is számos kedvezménnyel igyekeznek a strandokra csábítani a fiatalokat, a családokat és a nyugdíjasokat is: csökkentett áron, jelentős kedvezménnyel várják őket. Emellett a húsz alkalomra szóló bérletek akár 25 százalékos kedvezményt nyújtanak a vendégeknek.

A Széchenyi fürdőben szombatonként Szecska-partyt tartanak, amelyen minden alkalommal más zenei műfaj – funk, soul, R’n’B, house, dance floor jazz – mutatkozik be. A részletes program és az aktuális információk folyamatosan nyomon követhetőek a Szecska, valamint az Imádom a budapesti strandokat! Facebook-oldalakon.

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére 2014. augusztus 1-jén ismét megrendezik a Strandok éjszakája programot.

Legyél az első hozzászóló "Változatlan jegyárakkal indul májusban a strandszezon" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*