Villáminterjú a terasznyitásról – aki válaszol: Csekő Anita, a Lajosmizsei Tanyacsárda értékesítési vezetője

Az Utazó magazin a teraszok megnyitása kapcsán kérdezte meg az érintetteket arról: miként készülnek és mire számítanak annak kapcsán, hogy végre ismét fogadhatnak vendégeket? Aki most válaszol: Csekő Anita, a Lajosmizsei Tanyacsárda értékesítési vezetője.

– Már nyitottak?

– Az Öreg Tanyacsárdában már fogadjuk a vendégeket, és az Új Tanyacsárda nyitása is tervben van, de ehhez még szükség lenne egyéb újranyitási engedményekre például a szomszédos állatkert, a felsőlajosi MagánZoo megnyitására. Nagyon várták már a vendégeink a nyitást, sok előfoglalás érkezett, így tudtuk, hogy a csárdánk mögött lévő Muskátlis teraszunkat és kerthelyiségünket is meg kell nyitnunk. Minden nap 11-től 20 óráig várjuk a vendégeket.

– Milyen higiéniai szabályokat vezettek be?

– Természetesen a jelenlegi járványügyi előírásokat maximálisan betartjuk, ami azt jelenti, hogy a teljes személyzet maszkot visel, az asztalok között 1,5 méteres védőtávolságot tartunk, a teraszokon kézfertőtlenítőket helyeztünk ki. Mosdóegységeinkben a folyékony szappanokat fertőtlenítősre cseréltük. A személyzetünk folyamatosan veszi fel az oltást a kijelölt helyeken. Emellett a foglalásoknál, a vendégek fogadásánál törekedtünk arra, hogy egyáltalán ne legyen tömeg. Az most a vendégnek és a személyzetnek sem jó. Emellett továbbra is biztosítjuk az ételek elvitelét, kiszállítását is.

– A személyzet hány százaléka tud dolgozni?

– Majdnem mindenki, de sajnos van pár betegünk.

– Milyen lesz a választék a megszokotthoz képest?

– Normál nagy étlappal indultunk, ami új, frissítettük tavaszi finomságokkal, és a szokásos napi ajánlatunk is lesz minden hétvégén. Nagyon felkészültünk az alapanyagok beszerzésétől kezdve az asztalok felvirágozásán át az új étlapig.

– Hogy alakulnak majd az árak tavalyihoz vagy az onlinehoz képest?

– Pár százalékos emelésről kellett döntenünk.

– Milyen vendégseregre számítanak?

– Főleg magyar családokra és hazai céges vendégekre.

émz