A Ryanair és a Travelport együttműködése

A megállapodás szerint 2014. március 19-től a Ryanair viteldíjakat, valamint a kiegészítő termékeket és szolgáltatásokat fokozatosan vezetik be a Travelport utazási irodák számára.
A Ryanair egyike a világ legnagyobb flottáját működtető légitársaságoknak. 300 Boeing repülőgépe 2014-ben több mint 81,5 millió utast szállít Európa legnagyobb útvonalhálózatán keresztül 30 ország 186 repülőterére.

A Ryanair döntését a Travelporttal történő együttműködésről megerősítette a tavaly bevezetett Travelport Merchandising Platform™ és az Aggregated Shopping funkció a diszkont légitársaságok számára. E technológia egyedülálló a Travelportnál. Lehetővé teszi, hogy a diszkont fuvarozók egy API-kapcsolaton keresztül biztosítsák tartalmaik elérését – a hagyományos légitársaságok gyakran kedvelt viteldíj-feltöltési módszere helyett –, és pontosan ugyanolyan módon jelenítsék meg és tegyék foglalhatóvá a viteldíjakat és a kiegészítő szolgáltatásokat.
Hasonlóan a Travelport Aggregated Shopping funkcionalitásához, a két szervezet együttműködik a Travelport Rich Content and Branding termékének bevezetésében is. E megoldás lehetővé teszi a légitársaságok számára, hogy hatékonyabban ellenőrizni tudják járataik és kiegészítő szolgáltatásaik megjelenítését az utazási iroda foglalási felületén és termékeik leírását, megfelelve a légitársaság saját honlapján található információknak.

A Ryanairnél arra számítanak, hogy ez az üzleti utazásaik aránya nő, mert a partnerség lehetővé teszi a vállalati utaztatók és üzleti utazást szervező irodák és vállalkozások számára a szélesebb hozzáférést a Ryanair alacsony viteldíjaihoz és útvonalaihoz.

Legyél az első hozzászóló "A Ryanair és a Travelport együttműködése" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*