2013 a magyar turizmus rekordéve

Mindezt Orbán Viktor miniszterelnök 2014. március 10-én Siófokon, a balatoni szállodák vezetőivel folytatott megbeszélését követően. Az MTI jelentése szerint a kormányfő hangsúlyozta, hogy a három fő mutatót: a vendégszámot, a vendégéjszakákat, valamint a bevételeket tekintve is kiemelkedő teljesítményt ért el a turizmus az elmúlt évben. A 2013-as adatokat sorolva a miniszterelnök közölte: 8,8 millió vendég 22,8 millió vendégéjszakát töltött Magyarországon és 166 milliárd forint volt a szállásdíjakból származó bevétel. Hozzátette: a turizmus jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2013-ban a gazdaság teljesítménye növekedni tudott a 2012-es csökkenés után.

A nemzeti össztermékhez körülbelül 9,9 százalékkal járul hozzá a turizmus, ennek egy százalékos növelése reális célkitűzés a szakemberek szerint – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor siófoki adatokat is kiemelte: tavaly 250 ezer vendég több mint 650 ezer vendégéjszakát töltött a városban, ami 7,2 százalékos növekedés 2012-höz képest.

A miniszterelnök a 2011-ben bevezetett SZÉP-kártyáról azt mondta, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Közölte: 23 ezer munkáltató 920 ezer dolgozójának ad SZÉP-kártyát. 2013 nyarán 544 ezren használták a SZÉP-kártyát, ez összességében 1 millió ember nyaralását, pihenését és egészségmegőrzését tette lehetővé. A fejlesztésekről szólva arról tájékoztatott, hogy a legutolsó uniós, hétéves tervezési, költségvetési szakaszban 1132 turisztikai projekt kapott 290 milliárd forint támogatást. Hozzátette: a következő hét évben a turizmusra 250-300 milliárd forint közötti fejlesztési forrással számolnak.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy a munkaidő szabályozása, különösen a turisztikai ágazatban “folyamatosan vita tárgya”. Tapasztalata szerint a munkavállalókat sok esetben nem védi, hanem akadályozza a szabályozás. Ezért arra bíztatta a turisztikai ágazat képviselőit, hogy ne csak a munkaadók, hanem a munkavállalók oldaláról is adjanak hangot annak, hogy szeretnének többet dolgozni és keresni. “Én száz százalékig vagyok partnere az ilyen típusú változásoknak, csak az iparágtól szeretném kapni a javaslatokat, hogy hogyan legyen” – fogalmazott. Hozzátette, akkor akár az általános szabályokat is szívesen megváltoztatják, akár speciális turizmusra vonatkozó részszabályokat alkothatnak.

A kormányfő a fejlesztési lehetőségekről azt mondta, korábban a megyék erejét „leszívták” a nagy intézmények – iskola, kórház – működtetése. Ez változott, miután az állam az adóssággal együtt ezeket átvállalta, így a megyék felszabadultak e teher alól és a számukra biztosított külön keretből gazdálkodhatnak, amit a helyi feladatokhoz igazítva használhatnak fel. Ezen felül egy külön forrást biztosítanak a Balaton térségének a fejlesztéséhez – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve, ehhez várják a helyi szakemberek javaslatait.

Legyél az első hozzászóló "2013 a magyar turizmus rekordéve" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*