Élményszerzés Szegeden

A Klauzál tér Szeged belvárosának klasszicista stílusú tereA Klauzál tér Szeged belvárosának klasszicista stílusú tere

Színes kulturális programkínálat, nyüzsgő egyetemi élet, szőke folyónk, a Tisza, páratlan szecessziós épületek, a dóm, ezek mind Szeged meghatározó városképi elemei. Nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok grandiózus színházi produkciói mellett sporteseményeken, kulturális és gasztronómiai fesztiválokon élvezhetjük a város lüktetését.

Séták a belvárosban

A kiváló villamos- és buszhálózat ellenére a várost gyalog érdemes felfedezni. Így lehetőségünk nyílik a gyönyörű épületegyütteseket megcsodálni, és az utunkat időnként megszakítani egy kis frissítővel, süteménnyel a város valamelyik patinás vagy éppen új hullámos cukrászdájában, melyekből bőven akad itt. A város jelenlegi formáját az 1879-es nagy tiszai árvíznek köszönheti: a középkori település szinte eltűnt a március 12-én bekövetkezett nagy árvíz hullámaiban. Az azt követő – nemzetközi összefogással és példás gyorsasággal lezajlott – újjáépítés pedig a legmodernebb magyar várost hozta létre. Körutas-sugárutas szerkezetével, palotás belvárosával, a századforduló valamennyi építészeti stílusát felvonultató városképével Szeged az egyik leglátogatottabb turisztikai célpont az országban. Europa Nostra-díjjal tüntették ki a Kárász utca–Klauzál téri felújítást, a szecesszió, az eklektika és a klasszicizmus jegyeit felvonultató épületek sokszínű, harmonikus képet nyújtó összhatását értékelve. Aki jól ismeri a várost, annak megszokott az építészeti remekművek látványa, aki viszont először jár a Tisza-parti városban, az méltán csodálkozik rá a míves kidolgozású homlokzatokra.

Deutsch-palota

Unger–Mayer-ház, Reök-palota, Deutsch-palota, Gróf-palota, Református palota, Móricz-ház – a legjelentősebbek közül is talán a legszembetűnőbb a Reök-palota, amelyet Magyar Ede harmincévesen tervezett, építtetője Munkácsy Mihály unokaöccse, Reök Iván vízépítő mérnök volt, ezért a víz a meghatározó motívum az épületen: kék vízililiomok tekerednek az épületoszlopokon, az erkélyrácsokon vízinövények „kúsznak” kovácsolt vasból. Az eredetileg lakóházként funkcionáló épület ma Regionális Összművészeti Központ, kiállítási helyszínként és kulturális rendezvényirodaként működik.

Reök-palota

A város főtere és egyben „zöld szigete” a Széchenyi tér, ahol a neobarokk Városháza is áll. 1883-ban I. Ferenc József avatta fel, a lépcsőház középső ablakát a király híres mondása díszíti: „Szeged szebb lesz, mint volt”. Figyelmet érdemel a Sóhajok hídja is, amelyet eredetileg az újjáépített várost meglátogató király és kísérete számára készítettek.

Városháza

A Városháza különleges hangulatú udvarán nyaranta zenei és színházi programok várják a közönséget. A kívülről nemrégiben felújított, mór, román és gótikus stílusjegyeket is hordozó új zsinagóga Baunhorn Lipót alkotása. A stíluskeveredés mégsem zavaró, mert egységet teremt a falak elefántcsontfehér-kék-arany színharmóniája és a stílusjegyek mértékletes alkalmazása. Az új zsinagóga Magyarország második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógája. Sétáink során ne hagyjuk ki a Móra Ferenc Múzeumot, mely helytörténeti állandó kiállításai mellett időszakos kiállításokkal csalogatja látogatóit. Elsősorban a gyermekek körében népszerű az Évmilliók urai – Élethű dinók Amerikából című kiállítás, melyen egy eredeti dinótojást is láthat a közönség. A mindent elpusztító árvíz után a város vezetői fogadalmat tettek egy monumentális templom felépítésére, ez a mai Fogadalmi templom, azaz a dóm, mely az évek során a város egyik emblematikus épülete lett. 1913-ban kezdték meg a kivitelezését, Schulek Frigyes eredeti terveit Foerk Ernő módosította, építészetileg vegyes stílusú, román, gótikus és keleties bizánc elemek keveredése jellemzi. Az előtte lévő tér a velencei Szent Márk tér mintájára épült, a környező épületszárnyak többek között az orvosi egyetemnek és a püspöki palotának adnak helyet. A Dóm tér árkádsorában látható a Nemzeti Emlékcsarnok (Pantheon), ahol a magyar történelem, irodalom, művészet és természettudomány kimagasló személyiségeinek szobrai és domborművei kaptak helyet. A dóm előtt elterülő tér ad otthont többek között a Szegedi Szabadtéri Játékoknak, a Bortérnek és a karácsonyi vásárnak is.

Dóm – Dóm tér

A város bővelkedik látnivalókban, rejtett kincsekben. Ezek felfedezésében tematikus séták szervezésével segít a város Tourinform-irodája, melyeken érdemes részt venni a kulturális felfedezőknek.

Vízi élmények

A több mint százéves Anna fürdő csodálatosan felújított műemlék épületében kapott helyet a termál-, illetve a wellnessfürdő. A gyógymedence mellett még számos élményelemmel gazdagított medence, illetve gyermekmedence és úszómedence, továbbá szauna is a vendégek rendelkezésére áll. A város „főutcáján”, a Tiszán, változatos vízi élet folyik. Tavasztól őszig látunk itt sétahajót, kajakosokat, kenusokat, horgászó ladikosokat, sárkányhajósokat, de még vitorlásokat is.

A Tisza a Belváros híddal

A Partfürdőn nyári időszakban az árnyas fák alatt lehetőség van termálvizes medencékben hűsölni. Vízimádóknak, családosoknak nagyszerű kikapcsolódási lehetőség az Aquapolis Napfényfürdő, amelyet minden évszakban élvezhetünk. Vízfelülete 4400 négyzetméter, kültéri úszómedencével, beltéri termálfürdővel, óriás csúszdákkal várja vendégeit, a wellnessrészlegben szauna és masszázs várja a frissülni vágyókat.

Szegedi Vadaspark

A vadaspark szinte egész napos programot kínál a város szélén, 44 hektáros területen. Az állatokat földrészek szerint csoportosították, és az ott dolgozók törekednek arra, hogy minden állatfajnak nagy kiterjedésű kifutót, természetes körülményeket biztosítsanak. Az egyik legkülönlegesebb élmény a látogatók számára a tavaly októberben született fehér oroszlánkölykök mellett az idén májusban érkezett három ázsiai elefánt. Számtalan olyan ritka faj is megtalálható az állatkertben, amit máshol nem láthatunk, mint például a hópárduc, karmosmajom, sörényes hangyász.

Gasztronómiai élvezetek és szegedikumok

Látogatásunk során a kulináris élvezeteket se hagyjuk ki, például a szegedi halászlét, hisz halászcsárdából nincs hiány errefelé. Ha fűszer, akkor biztos, hogy mindenki a szegedi paprikára gondol, ami nélkül gulyásleves, pörkölt vagy halászlé nem készül: eredetileg dísz- és gyógynövényként termesztették a XVI. századtól, elterjedése ferences barátoknak köszönhető, csak a XIX. századtól vált nélkülözhetetlen fűszernövénnyé. Szegedi hungarikumnak számít a török időket idéző szegedi papucs, aminek történetét a Móra Ferenc Múzeum Páratlanok című időszakos kiállításán ismerhetjük meg.

Móra Ferenc Múzeum

Programkavalkád egész évben

Szeged fesztiválváros, egész évben gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket. Kiemelkedő rendezvényeink: májusban a Szeged Napi Rendezvénysorozat a Hídi Vásárral, Borfesztivállal, ahol az ország több mint 200 borásza mutatja be kínálatát.

Hídi Vásár

A Szegedi Szabadtéri Játékok, mely a csillagfedeles ég alatt nyújt páratlan élményt a színházrajongóknak. A SZIN, Szegedi Ifjúsági Napok idén 50 éves jubileumát ünnepli, ahol a népszerű külföldi előadók mellett felvonul a hazai könnyűzenei paletta színe-java is. A gasztronómia szerelmeseinek többek között halászléfesztivált, street food-fesztivált, kézművessör-fesztivált, borfesztiválokat kínálunk az év során, több alkalommal is. Kulturális rendezvényeink között szemezgetve Jazz Napok, Zsidó Kulturális Fesztivál, Muzsikáló Udvar, Őszi Egyetemi Kulturális Fesztivál is megtalálható a kínálatban.

Őszi Egyetemi Kulturális Fesztivál

December elejétől pedig elkezdődik az adventi forgatag, gasztronómiai, kulturális rendezvényekkel a város több pontján. A belváros karácsonyi díszbe öltözik, az ünnepi fényár, a karácsonyi illatok és zene mind-mind az ünnep varázslatát idézi.

Szeged folyamatos fejlődésben

Az elmúlt években megújult a közösségi közlekedés, új villamos- és trolibuszvonalak épültek ki, amelyeken Szeged számára gyártott új szerelvények szállítják az utasokat. A Szent István tér, a Mars tér, az Indóház tér és az egyetemi városrész központját jelentő Dugonics tér teljes felújítása új ruhába öltöztette a belvárost.

Dugonics tér

Jelentősen fejlődött a szálláshely-kapacitás, vadonatúj, magas minőségű hotelek és panziók várják vendégeiket. Kiemelkedő a tudományos gondolkodás városképformáló szerepe is. A XXI. század fizikai alapkérdéseit, a fény és anyag elemi kölcsönhatását kutató központ létesül Szegeden. Az ELI-projekt az Európai Unió egyik legnagyobb ilyen jellegű beruházása.