Leszállt az első gép a Hévíz-Balaton Airport reptérre

hirdetés

 A járatok november 10-ig hetente közlekednek Frankfurtból, Düsseldorfból, Hamburgból és Berlinből. 

Ebben a repülési szezonban a Mutsch Ungarn Reisen Kft. szervezésében összesen 120 Lufthansa chartergép érkezik Sármellékre a négy német nagyvárosból.  A 86 személyes chartergépekkel érkező vendégek száma akár a 10.000 főt is elérheti.

Március 21-én jegyezték be a száz százalékban önkormányzati tulajdonú Hévíz-Balaton Airport Kft.-t, melynek célja és feladata a repülőtér zökkenőmentes működtetése.

A repülőtér ugyan nem az önkormányzat tulajdona (a reptér nemzeti vagyon, az a sármelléki és zalavári önkormányzat tulajdona), annak működtetését azonban a turisztikai érdekeket szem előtt tartva a hévízi önkormányzat felvállalta. A komoly döntést számos szakmai egyeztetés, szakemberek véleményének kikérése, illetve a döntéshozókkal történt egyeztetések sora előzte meg.

A jelentőségteljes lépésnek köszönhetően Magyarország jelenleg három reptérrel rendelkezik: Kelet-Magyarországon a debreceni, hazánk szívében a budapesti mellett immár a nyugat-magyarországi régió is tud járatokat fogadni, ráadásul a reptér megtartásával munkahelyek megőrzését, sőt új munkahelyek teremtését is sikerülhet megvalósítani. A reptér működtetésében az állam, az érintett önkormányzatok és egyéb vállalkozások eddig példa nélküli összefogására is számít az üzemeltető cég. 

A hévízi döntés meghozatalának hátterében részben a város saját turisztikai érdekei állnak, ennél jóval fontosabb és messzebbre mutató azonban, hogy a fürdőváros vezetése felismerte: a jelenlegi gazdasági helyzetben a turizmus az egyetlen ágazat, mely gyorsan tud komoly eredményeket produkálni. E húzóágazat megfelelő működtetésének alapvető feltétele új piacok megnyitása, illetve a megváltozott közlekedési szokásokhoz – autóutak helyett légi út – való rugalmas alkalmazkodás. Ehhez elengedhetetlen a reptér további működtetése.

A turizmus kiszolgálása mellett cargo járatok indítását is fontosnak tartják az új tulajdonosok. Emellett az önkormányzat folyamatos tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy lehetőleg még ebben az évben más desztinációból is fogadhassanak járatokat a reptéren.

fotó: MTI

Legyél az első hozzászóló "Leszállt az első gép a Hévíz-Balaton Airport reptérre" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*