Petyer és a fehér éjszakák

Petyer, ahogy a helyiek hívják, a fehér éjszakák idején mutatja meg igazi szépségét. Felejthetetlen élmény éjfél után a fôutcán, a Nyevszkij sugárúton sétálni, kiülni az egyik kávézó teraszára (ha van szabad hely, és a pénztárcánk is megengedi), és egyszerûen figyelni az utca forgatagát.
Apropó forgatag! Szentpétervár óriási dugóval fogadott. A szocreál Pulkovó reptér, melynek hatalmas neonfelirata ma is büszkén hirdeti, a turista Leningrádba, a hôsi városba érkezett, nincs messze a várostól, a Nyevszkij külsô részén fekvô szállodánk megközelítése mégis már-már leküzdhetetlen problémát jelentett. Kétórás araszolás után érkeztünk meg, éppen csak elértük a borsccsal felvezetett káposztás vacsorát. Késôbb világossá vált, Szentpéterváron autóval (taxival), busszal közlekedni délutánonként szinte lehetetlen. Ilyenkor marad az olcsó, kényelmes és a mai proletariátus minden szegmensét felvonultató metró, ami nem annyira szép, mint moszkvai testvére, de legalább nagyon gyors.

Látnivalók garmadája

A városnézés a Téli Palotánál kezdôdött (a legtöbb túra innen indul), körbejártuk a gigantikus Sándor-oszlopot, és máris vitt a turistabusz a Vasziljevszkij-szigetre, a Néva-delta legnagyobb szigetére. (Gyalogosan egyébként tíz perc alatt ideértünk volna az Ermitázstól.) Megcsodáltuk a Rostral oszlopokat, amelyek a cárok gyôztes csatáit hirdetik, és a tôzsde épületét, aztán továbbhaladtunk a Zajacsi-szigeten álló Péter-Pál erôdbe, ahol a város elsô kôtemploma áll. A katedrális egyedülálló az ortodox világban, a nagyravágyó (ma sznobnak hívnánk) Péter nyugati stílusú, világos templombelsôt álmodott meg. A fényárban fürdô, barokk stílusjegyeket klasszicista vonásokkal vegyítô épületben kaptak helyet az uralkodók kôkoporsói, és a tragikus véget ért utolsó cári család kápolnája is itt tekinthetô meg. A katedrális tornya, arany süvegén egy keresztet tartó szélkakas-angyallal, a város legmagasabb épülete, még a nagyratörô, a szovjet építészetben meghatározó szerepet játszó Sztálin sem vette a bátorságot, hogy ennél magasabb házat építsen. A sziget másik nevezetessége a Történeti Múzeum (vigyázat, ebbôl több is van Péterváron) és az állami pénzverde. Nyáron helyiek százai fürdôznek az erôdítmény falai alatt, érdemes csatlakozni hozzájuk, felejthetetlen élmény a hidak városában történelmi emlékek közvetlen társaságában megmártózni az egyik Néva-csatorna vizében.
Észak Velencéjének minden zuga rejt meglepetéseket. A városnézô buszból szinte követni sem lehet a látnivalók garmadáját, igazából csak ízelítôt kapunk abból, hogy a következô napokban hová lesz érdemes visszajönni. Nagy Péter és utódai nem sajnálták a pénzt, minden palota egyedi, az aranyat tonnaszámra használták a díszítésekhez, a márvánnyal sem bántak fukaron. Nehéz elhinni, hogy Péter elôtt itt csak mocsár volt, és a csatornázást és az építkezést cári parancsra – fejvesztés terhe mellett – a mérnökök pár év alatt hajtották végre. (Az már csak hab a tortán, hogy a cár – vagyonuk függvényében – palotaépítésre kötelezte az arisztokráciát, a bojárokat.)
A XIX. század meghatározó épülettel ajándékozta meg az akkori fôvárost, negyven év alatt felépítték az Izsák-katedrálist, melynek tornyából csodálatos panoráma nyílik Pétervárra. Ugyan belépô- és fotódíjat (minden orosz múzeumban pénzt kérnek a fotózásért, ez persze kis gépekkel könnyen kijátszható) szednek a bejáratnál, érdemes bemenni, és megcsodálni a féldrágakövekkel díszített pompás templombelsôt. Az Izsák a legek temploma, 14 ezer ember fér el benne, a timpanont tartó gránitoszlopok egyenként 80 tonna súlyúak.
Érdekes ellenpont Nagy Péter háza, ami sajátos ötvözete a tradicionális orosz faháznak (izba) és a viszonylag nagy ablakokat alkalmazó holland építészetnek. A 60 négyzetméteres lakot, Pétervár elsô házát, a muzeologusok eredeti bútorokkal rendezték be, és hogy megvédjék az idôjárás viszontagságaitól, nagyvonalúan építettek köré egy kôházat (olyan, akárcsak egy matrjoska). Az utazási irodák mindig elviszik ide a kíváncsi turistát, de a múzeumház megtekintése fakultatív program, a fô attrakció a szemben lévô iparmûvészeti bolt, ami reklámja szerint a legolcsóbb a városban (ne dôljünk be annak, hogy kártyával is fizethetünk, legalább 30 százalékkal drágább a piaci árnál).
Péter házától alig tíz perc séta az Auróra cirkáló, ne hagyjuk ki, de életreszóló élményt se várjunk tôle: ez az, aminek szánták, hadihajó. (Táskát nem lehet felvinni rá. Vajon attól tartanak, hogy valaki ellopja a bronzharangot?) Az Aurórától pár száz méterre horgonyoz egy igazi gyönyörûség, egy faberakásos vitorlás, ez azonban nem múzeum, hanem – az idegenvezetô állítása szerint – a maffia egyik elsô osztályú étterme.

A csatornák bája

A város lenyûgözô, a paloták és hidak százai a legközönyösebb utazót is ámulatba ejtik, egy idô után a séta mégis fárasztóvá válhat. Ekkor jön jól egy vízi városnézés. Lehet, hogy barangoltunk a Nyári Palota kertjében, a legszebb ortodox stílusban épült, freskókkal borított katedrálist, a Vérmegváltó templomát (a szocialista vezetés fel akarta robbantani, de az akadémikusok életüket kockáztatva megmentették, aztán bútorraktárnak használták) is bizonyára felkerestük, a csatornák szintjérôl teljesen más látványban lesz részünk. Nehéz volt elhinni, hogy szinte minden elérhetô vízi úton is. A másfél órás út során láttam húsz esküvôt (a párok igyekeznek a nyári hónapokban egybekelni), vethettem egy pillantást Puskin lakhelyére, és rácsodálkoztam egy kisfiúra, aki minden hídról integett nekünk (a kirándulás végén természetesen megjelent megszolgált rubeleiért), és megcsodálhattam a Néva folyó közepére épített hatalmas szökôkutakat is. A hidak néha olyan alacsonyak, hogy a hajó fedélzetén ülôknek be kell húzniuk a fejüket, nehogy beüssék egy tartógerendába.
A látnivalók és múzeumok száma mérhetetlen, mindenhol érezni a történelmet. Négy-öt nap is kevés, hogy bejárjunk mindent, és még nem beszéltünk a környék fantasztikus palotáiról. Ha a városnézés után még marad egy kis energiája az utazónak, életreszóló élményt nyújt a Mariijinszkij Színház. Az orosz balett egyedülálló, nem csak a táncosok utánozhatatlanok, a díszlet is mindig kápráztató. Jegyet venni nem könnyû, az utazási irodák kb. 30 euróért kínálnak belépôt az esti elôadásra, érdemes megvenni náluk, a színház kasszájában sem olcsóbb. (Én 60 euróért kaptam jegyet elôadás elôtt a Hattyúk tavára. Mesélik, egy jobb szórakozóhelyre való bejutásért ennek akár többszörösét is le kell perkálni kenôpénz gyanánt.)

Caak óvatosan!

Színház után irány egy jó étterem! Csak óvatosan, mielôtt helyet foglalnánk, feltétlenül nézzük meg az árlapot. Egy-egy közepes vacsora akár 2-3 ezer rubelbe is kerülhet. Jó ötlet az utazás lefoglalásakor befizetni félpanzióra, a szállodák svédasztalos vacsorái változatosak, és ízletesek is. Megijedni nem kell, ugyan Szentpétervár nem olcsó, egy-egy kávét, teát vagy pirogot könnyedén ki tudunk fizetni (mindennek ellenôrizzük az árát rendelés elôtt). A történelmi belvárosban, pár percnyire a Nyevszkijtôl orosz specialitásokat kínáló gyorséttermek is mûködnek. 1500-2000 forintnak megfelelô összegért kulturált körülmények között lakmározhatunk. A Nyevszkij sugárút külsô részén éjjel-nappali üzletek egész sorát találjuk (ráadásul igazi árubôséggel). Az árak valahol Budapest és Bécs közötti szinten mozognak, az alapvetô élelmiszerek és az alkohol olcsó, a specialitások megfizethetôek (gyógyszertárakat szintén itt találunk). Az ABC-ben (ahogy a bérletpénztárakban is) általában csak oroszul beszélnek, aki nem bírja a nyelvet, próbáljon mutogatni, az eladók kedvesek és segítôkészek. Külön öröm volt, hogy senki sem szólt ránk azért, mert az utcán ittuk meg a Bronzlovas melletti kioszkban vásárolt sörünket.
A történelmi városrészben csak ötcsillagos szállodák vannak, alacsonyabb árszintû (de nem olcsó!) szállások a belvárostól egy-másfél órányi sétára találhatók. Természetesen nem vagyunk gyaloglásra ítélve, busz, troli vagy iránytaxi biztosan elvisz a központba, vagy legalábbis az egyik metrómegállóig. (A csúcsforgalomban érdemesebb csak a metróig utazni.) Kellemetlen meglepetés persze mindenkit érhet. Az egyik este kisebb társasággal a Nyevszkij végén található finn templom, barokk könyvesbolt és persze a Palota tér díszkivilágításában gyönyörködtünk, fel sem tûnt, hogy elrepült az idô. A Gosztyinij dvor nevû híres bevásárlóközpont metróállomásán tudatosult bennünk, hogy már nem indul több szerelvény. Buszra hiába vártunk egy órát, iránytaxi sem jött, maradt – az egyébként nem olcsó – taxi. Ötünket azonban senki sem akart elvinni (féltek a rendôrtôl egy olyan városban, ahol a piros lámpa csak díszítés?), sétálni nem szerettünk volna, ráadásul közeledett a hidak felnyitásának ideje, és akkor biztosan a túlparton ragadunk reggelig. Végül egy önjelölt taxis Ladájában szorongtunk, a kedves helyi lakos 100 rubelért szívesen elvitt szállodánkig.
A város teljesen biztonságosnak tûnt, semmilyen attrocitás sem ért. Blogok százain olvastam viszont, hogy csoportokban járó bûnözôk gyanútlan turistákat zsebelnek ki a metrón, másik specialitásuk, hogy fényképezôgépek objektíveit lopják el, miközben a banda egyik tagja feltartja az egyedülálló turistát, egy másik pillanatok alatt kioldja a bajonetzárat, és már nyoma is veszett a forgatagban. Ha valaki efféle bûntett áldozata lesz, forduljon bátran a rendôrséghez, bár orosznyelv-tudás nélkül nehezen fog kicsikarni egy jegyzôkönyvet a biztosító számára.
Putyin szülôvárosa minden korosztálynak változatos programot kínál. Megfelelô tervezéssel, körültekintéssel páratlan élményt nyújt. Látnivaló akad bôven, és ugyan árban vetekszik bármelyik nyugat-európai várossal, a szolgáltatás színvonala gyakran elmarad azokétól. Néha úgy tûnt, a város lakói nagyon unják, hogy turisták tízezrei nehezítik mindennapi életüket, és mintha mindent megtennének, hogy megnehezítsék az idegenek életét. Orosznyelv-tudással, jó útikönyvvel mindent megtalálunk majd, és élvezhetjük a kapitoszocializmus fantasztikus oroszos báját. Leningrád a második világháború után megkapta a hôsi város címet (ezt a város több pontján transzparensek hirdetik), a megújult metropolisz ma is hôs, turisták miriádjainak támadását gyûri le nap mint nap, és ébred tisztán, rendezetten.