Törvénytörő Tourer a BMW-től

BMW kicsiben? Miért ne? Ráadásul a méretcsökkentés nem ment a kényelem és a robbanékonyság kárára. BMW216D Active Tourer Teszt.

Ugye mennyire élethű tud lenni egy jól sikerült Matchbox modell? Majdnem olyan esztétikai élményt ad, mint az igazi. De azért az igazi, a nagy, természetesen jobb. Ám az is igaz, hogy nem mindenki engedheti meg magának és nem is mindenkinek kell egy testes, nagy autó, vagy terepjáró. Mert az illető mondjuk nem autózik olyan sokat – de azért a család is beül néha a kocsiba -, nincs szüksége benzinfaló, nagy motorra, vagy egyszerűen egy hölgy, ne adj Isten családanya, aki szívesen beülne egy BMW-be, amit eddig azért nem tehetett meg, mert a bajor gyár fókuszában a nagy teljesítményű, sportos autók hívei álltak. Abból is tisztességesen megélt a cég, de aztán rájött, hogy csak az elvek és tradíciók miatt kár lenne kihagyni a kisebb autók piacát – amin a versenytársak is megjelentek már.

BMW2

Így születtek meg a kisebb BMW-ék és így következett be az igazi szentségtörés, az ötüléses családi egyterű, ami nem elég, hogy szakít a hagyományos vonalvezetéssel, de sokak szemében azért is törvénytelen gyermek, mert fronthajtású és háromhengeres. A másik tábor viszont éppen azért lelkesedik BMW216D Active Tourerért, mert valós igényt elégít ki, olyat amire szabták és mégiscsak – de még mennyire, hogy – BMW.

BMW3

Ha kell, a 116 lóerős 1,5-ös dízel motor, kisebb rakétaként gyorsítja az autót, amelynek 4,5 liter körüli átlagfogyasztása nemcsak papíron mutat jól, hanem a gyakorlatban is kiemelkedő örömöt szerez gazdájának. Már csak azért is, mert a kiemelkedően alacsony fogyasztásért semmilyen kompromisszumot nem kell bevállalnia a Tourer tulajdonosának.

Aki nemcsak az autó orrán tündöklő kék-fehér BMW embléma okán büszkélkedhet. Az autó formája is kifejezetten megnyerő, a tesztre kapott sötétbarna festés pedig még karakteresebbé tette a kocsi vonalvezetését. A külcsin persze mit sem érne, ha a belbecs nem hozná a bajor gyártól elvárt szintet. De hozza. Az egyetlen kevésbé komfortos pont az első két bőrülés, ami kicsit kicsi, nincs oldaltartása és kemény. De végül is illik a sportos összhatáshoz. Aminek különleges pontját még a műszerfalat díszítő, fáradt szürkés fahatású betétek adják: úgy tűnik, az egyre inkább elharapózott, kommersz fekete zongoralakk műanyag helyett a prémium modellek már világszerte keresik az igazán ütős betét anyagokat, ám még mindig csak az út elején járnak.

BMW4

A lényeg azonban mégiscsak az, hogy az Activ Tourer kifejezetten tágas, akár egyedül, akár a gyerekekkel az iskolába, akár a családdal kirándulni indulunk mindig megadja azt a kényelmet, amire szükség van. A gyerekek komfortérzetét még az első ülés háttámláira szerelt, állítható magasságú, étkezőasztal is fokozza. A praktikumot növeli, hogy a csomagtartó felső részében elhelyezett kallantyú meghúzására ledőlő hátsó ülésekkel – különösen akkor, ha még az anyósülést is vízszintbe állítjuk -, olyan nagy belső teret kapunk, ami még a komolyabb alkalmi szállításokhoz is tökéletesen megfelelő.

BMW5

Mindehhez jön a BMW megszokott, könnyen kezelhető és igencsak tetszetős fedélzeti navigációs és szórakoztató rendszere, amelynek szemet gyönyörködtető eleme, a függőlegesen felállított régi iPadra emlékeztető kijelző, a csúcsminőségű kijelzővel és persze a megfelelő beállítás után tökéletes térhangzást nyújtó audió rendszer, amely a kiváló hangszigetelés okán még a legigényesebb zenehallgatóknak is megfelelő hangzást garantál.

BMW6

Mindemellett, a kormánykerékbe építve is akadnak plusz vezérlők, amelyek közül a tempomat azért is kedvenc, mert miközben sok más modellnél szinte diploma kell a beállításához – vagy legalábbis el kell olvasni a használati utasítást -, az Activ Tourernél ezt egy hétköznapi család felnőtt tagjainak motorizációs tudásához szabták.

És akkor következzék, mit is kóstál a prémiumkategóriás egyterű BMW élmény: az alapmodell a 102 lóerős, benzines 16i Active Tourer 7.084.000 Ft, a tesztre kapott dízel 216d magas felszereltséggel 8.364.000 Ft, míg a csúcsmodell, a 190 lóerős 220D xDrive 10.724.000 Ft.

Érsek M. Z.

Legyél az első hozzászóló "Törvénytörő Tourer a BMW-től" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*