Újabb erős földrengés rázta meg Japánt

 A csendes-óceáni megfigyelő központ cunamiriadót rendelt el, de két órával a rengés után visszavonták a riasztást. A szökőár hullámai egyméteres magasságot értek el, és 45 perccel a helyi idő szerint délután fél hat előtt bekövetkezett rengés után érték el Mijagi prefektúra partjait. A part mentén élőket az NHK tévécsatorna jelentése szerint otthonuk elhagyására szólították fel a hatóságok.

Az epicentrum Mijagi partjaitól 240 kilométerre, 10 kilométerrel a tengerfenék alatt volt. Több száz kilométerrel délebbre, Tokióban és környékén is érezhető volt a rengés, ahol a mérések szerint 4-es erősséget ért el a több percig tartó földmozgás.

A rengés után a tavalyi katasztrófát követően balesetet szenvedett Fukusima-1 erőművet üzemeltető TEPCO cég közölte, hogy az újabb földmozgás nem okozott problémákat a leszerelés alatt álló létesítményben, de az ott, illetve a közeli Fukusima-2 erőműben dolgozókat elővigyázatosságból evakuálták. A Tohoku Electric áramszolgáltató arról számolt be, hogy nem tapasztalt rendellenességet a rengés központjához közel található, jelenleg leállított onagavai atomerőműben. A szigetország többi erőművében és finomítóiban sem tapasztaltak üzemzavart.

A rendőrség közlése szerint legalább három ember könnyű sérüléseket szenvedett a földmozgás következtében, 220 háztartás pedig áram nélkül maradt Aomori prefektúrában. Számos japán a Facebookon és a Twitteren érdeklődik ismerősei holléte felől, míg tokiói lakosok arról számoltak be az interneten, hogy a fővárosban még a rengés alatt sem szakították meg munkájukat.

Az északkeleti régiókban leállították a Sinkanszen gyorsvonatokat, és egy rövid időre a tokiói Narita nemzetközi repülőtér is bezárt, de azóta újra megindult a forgalom a légikikötőben.

Noda Josihiko miniszterelnök a földrengés hírére megszakította választási kampányát Tokióban, és irodájába sietett, egyelőre azonban nem hívott össze válságülést. A földrengés hírére a tízéves futamidejű japán államkötvények felárai növekedni kezdtek, a japán jen pedig erősödni kezdett a dollárral és az euróval szemben.

A meterológiai intézet szerint egy héten belül egy 6-os erősségű utórengés követheti a pénteki földmozgást.

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "Újabb erős földrengés rázta meg Japánt" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*