175 év magyar hadtörténelme Velencei-tavi látképpel

Mutatunk egy helyet, ahol a történelem és a természet összeér, ahol a Velencei-tó látványa magával ragad! Pákozd és Sukoró között, a Mészeg-hegy oldalában található a Katonai Emlékpark – Nemzeti Emlékhely káprázatos természeti környezettel, amely 2010 óta méltó módon mutathatja be a magyar katonák történetét az 1848-as pákozdi csatától napjainkig.

Megközelíthetősége is kedvelt turisztikai célponttá teszi, hiszen a park Budapesttől alig 40 kilométerre fekszik, az M7 autópálya „Pákozdi pihenő”-től, a két szomszédos települést összekötő főút leágazásától, vagy akár a velencei-tavon hajóval átkelve is könnyen megközelíthető. A Katonai Emlékpark a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark, azaz a Pákozdi Pagony, valamint a Szúnyogsziget között várja az érdeklődőket, a gyerekek és felnőttek számára is izgalmas programokkal, látványos és kalandos helyszíneivel, jelentős tárlataival és emlékpontjaival.

Ilyen például az 1951-ben épített – az 1848. szeptember 29-i győztes csatára emlékeztető – obeliszk, amely köré épült az Emlékpark 1,6 hektáros területe, vagy az ’56-os eseményeket idéző tank is. S noha a park nem egy múzeum, mégis számos kiállítás, köztéri alkotás, különleges attrakció várja itt a látogatókat. Sétautak, élethű világháborús lövészárokrendszer, gyerekeknek szóló akadálypálya, légvédelmi ágyúk és repülőgép szimulátor teszi élménydússá az itt töltött időt és hív szimbolikus időutazásra Magyarország honvédelmének történetébe.

A Katonai Emlékpark közvetlen közelében húzódik a Budapest-Balaton kerékpárút, így a fővárosból, Székesfehérvárról, vagy akár a Balatonról is elérhető kétkeréken a terület. A szellemi, lelki és fizikai feltöltődés garantált a csodálatos Pannon tájnak, a domboknak és a Velencei-tó látványának köszönhetően. A nyári időszakban péntek-szombat esténként hosszabb nyitvatartással működő Panoráma Kávézó pedig tökéletes helyszín a biciklisek számára egy megállóra.

A történelmi jelleg miatt az Emlékpark egy különleges lehetőséggel gondol a nyugdíjas vendégekre, akik szívesen mesélnek unokáiknak a megélt háborús élményekről, a család felmenőinek történeteiről: nekik szól a nagyszülő-unoka belépőjegy, mellyel egy nagyszülővel egy unoka ingyen jöhet a parkba. Érdemes felkeresni a hamarosan megújuló Doni emlékkápolnát, amely a második világháború doni hőseinek állít emléket.

A Katonai Emlékpark a nyári időszakokban a hét minden napján garantált tárlatvezetésekkel vár mindenkit, melyeken még a huszárok híres mozdulatát, a huszárvágását is megtanulhatják a résztvevők. Érdemes a nyári wellness program mellett ellátogatni a Mészeg-hegy tetejére!

www.kempp.hu