Tan-túrázzunk a Hármas-Körös hullámterében!

A 19. századi folyószabályozások teremtettek egy olyan izgalmas tanösvényt, ami a 21. századi túrázóknak is igazi élményt jelent.

A halászteleki tanösvény a Körös-Maros Nemzeti Park területén található, azon belül is a Hármas-Körös hullámterében található. A 2009 óta látogatható tanösvény körülbelül 3,5 kilométer hosszúságú úton keresztül mutatja be a hullámtér növény és állatvilágát. A túrázni vágyóknak 10 állomás jelzi az adott szakasz útvonalát és érdekességeit.

Minden állomás más és más természeti adottságot igyekszik bemutatni, ezzel együtt kiemelve a terület nyújtotta értékeket. A tanösvény hullámtere a 19. században alakult ki, amikor is a Hármas-Körös kanyarulatait igyekeztek eltüntetni és helyette keskeny sávba szorítani. A Tisza azóta is ebben a szűk hullámtérben képes csak áradni. A területen megtekinthetők az ősi, de a szabályozással létrejött új élőhelyek is. A tanösvény egész évben látogatható, azonban, ha kiárad a folyó a hullámtér és a tanösvény is víz alá kerül.

Az ösvény élővilága igencsak változatos, ha figyelmesen túrázzuk végig az útvonalat, akkor számos különleges madárfajt csodálhatunk meg, mint például a fekete gólya, a rétisas és a barna kánya. Nem csak az állatvilág, hanem a növényvilág is élettel teli, a hullámtéri erdőket többek között réti iszalag, réti ibolya, fekete nadálytő, réti füzény és mocsári nőszirom tarkítja.

A Tanösvény 10 állomása:

  1. Tájtörténet
  2. Folyó és élővilága
  3. Puhafa ligeterdő
  4. Fás legelő és kaszáló
  5. Ligeterdők állatvilága
  6. Keményfás ligeterdő
  7. Tájidegen fajok és özöngyom-növényzet
  8. Gátak, kubikok
  9. Mocsarak, holtágak növény- és élővilága
  10. Hullámtéri erdők énekesmadarai

A tanösvény gyalogosan és kerékpárral is kényelmesen körbejárható önállóan és túravezetés igénybevételével is. A túravezetést a Körösvölgyi Állatparkban lehet igénybe venni. A tanösvény ezenkívül megközelíthető vízről és vasúton is. A tájékozódást segítő indító tábla a Szarvas-Mezőtúr vasúti híd szarvasi hídfőjénél található így az átutazók részére is kellemes túrázási célpont lehet.

Müller Fanni