Lipcsében lesz az első Social Travel Summit konferencia

A találkozót az iambassador blogger- és médiahálózat az Utazási bloggerek kollektívájával (Reiseblogger Kollektiv) közösen szervezi meg, a DZT és a Leipzig Tourismus und Marketing GmbH pedig a rendezvény desztinációs partnere.

A Közösségi média marketing (Social Media Marketing – SMM) egyre nagyobb szerepet játszik az utazási iparágban is. A Google internetes kereső aktuális felmérési eredménye alapján az utazók 85 százaléka már most is az interneten tájékozódik úti céljáról.

Az SMM-konferencián a résztvevőknek lehetősége nyílik a tapasztalatcserére az ötven legismertebb utazási bloggerrel, illetve izgalmas újdonságokat tudhatnak meg a közösségi hálók jövőjéről és ezek nemzetközi marketinglehetőségeiről. A közösségi média szakemberei workshopokon „best practice” követendő példák alapján mutatják be az online tartalom fejlesztését, illetve kerekasztal-beszélgetések során a résztvevőkkel együtt ötleteket dolgoznak ki arra nézve, hogy miként lehet javítani az utazási szakma és a közösségi média szakemberei közötti együttműködést. A rendezvény az új médiaplatformok tapasztalt felhasználóinak és a kezdőknek egyaránt szól, ennek megfelelően a témák széles spektrumával találkozhatunk. Egyebek mellett informálódhatunk arról, hogy miként kell használni a fotó- és videomegosztó platformot, az Instagramot vagy a Google Plus közösségi hálóját, de érdekes részleteket tudhatunk meg a digitális történetmesélésről (storytelling), vagy részt vehetünk a közösségi média jövőjéről szóló előadásokon és beszélgetéseken is.

A közösségi média-csúcstalálkozó után, 2014. április 17–19. között 25 blogger járja be az úti cél Németországot és közvetíti élményeit élőben Twitteren, Facebookon vagy blogjaikban. A bloggertúrák során az UNESCO világörökségi helyszínek és a „25 évnyi német egység” mellett bemutatkozik a „Természet és kultúra az úti cél Németországban” tematika is.

Legyél az első hozzászóló "Lipcsében lesz az első Social Travel Summit konferencia" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*