Terménynap, dinnyeszombat, bormámor és egy kis akciós állatkert – programajánló

A gabonafeldolgozás és a kenyérsütés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a látogatók az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban  a hétvégén, Erdőbényén pedig már készülnek a falu borászatai, hogy ismét nyitott ajtóval várják a látogatókat.

Bor, mámor, Bénye – Gasztrokulturális fesztivál Erdőbényén

Tizenkét borászat részvételével és számos programmal, többek között dűlő- és pincetúrákkal, kóstolókkal, koncertekkel rendezik meg idén a Bor, mámor, Bénye gasztrokulturális fesztivált augusztus 12. és 15. között a Tokaj-hegyaljai Erdőbényén. A 2009-ben még csak hat borászattal indult eseménysorozatot 2010 óta szervezi a Bor, Mámor, Bénye Egyesület, a pandémiás helyzet miatt rendhagyó évnek számító 2020 kivételével. A mára négynapossá dagadó fesztiválon a falu borászatai ismét nyitott ajtóval várják a látogatókat – közölték a szervezők az MTI-vel.

A közlemény szerint már a rendezvénysorozat első napján érdemes ellátogatni Erdőbényére, mert a korán érkezők dűlőtúrán, ázsiai borvacsorán, grillpartin vehetnek részt, miközben moldvai népzenét is hallgathatnak. Pénteken többek között tematikus hárslevelű-kóstolóval, pincelabirintusos bortúrával, presszópunkkal, „pajzán mesékkel”, majd újabb koncertekkel folytatódik a fesztivál. Szombaton több borászat is készül pezsgős reggelivel, majd wartburgos dűlőtúra, építészeti séta, aszúkóstoló, muzeális borok kóstolója, irodalmi felolvasás, kádárbemutató, élményfestés, gyerekjátékok és meseelőadások szerepelnek a programban. Vasárnap hagyományosan borvásár zárja a rendezvényt.

A kulináris élményeket többségében környékbeli egységek biztosítják: nyitva tart a Kúria Bisztró, érkezik az encsi Anyukám Mondta étterem, Miskolcról A Leves és a Borsod Burger, lesznek Hegyaljai Tapaszok; specialty kávéval készül a miskolci Jam, a Bab és Víz, valamint az egri Kappu, illetve számos pince saját házikoszttal látja vendégül az érkezőket. Az eseménysorozat részletes programja a https://bormamorbenye.hu honlapon érhető el.

Több mint bérlet – Hétfőnként vár az állatkert!

A Budapesti Közlekedési Központ remek nyári programra hívja a közösségi közlekedést használó diákokat. Az augusztusban érvényes diákbérlettel kedvezményes árú belépőjegyet lehet váltani hétfőnként a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A Budapesti Közlekedési Központ a „Több mint bérlet” kampánysorozatában augusztusban is újabb akciót hirdet. Ennek keretében a nyár utolsó hónapjában is megéri BKK-bérletet venni, hiszen az augusztus 1. és 31. között érvényes diákbérlettel kedvező áron, egységesen 2000 forintért lehet belépőjegyet vásárolni a Fővárosi Állat- és Növénykertbe a hónap minden hétfőjén. A kedvezményt minden 14. életévét betöltő diák igénybe veheti, hogyha a pénztárnál felmutatja érvényes diákbérletét és diákigazolványát. Az akció a közoktatási és felsőoktatási diákbérletre egyaránt érvényes, így az idősebb állatbarátok is kedvező feltételek mellett kapcsolódhatnak ki.

A kedvezmény 2021. augusztus 1-től 30-ig, hétfőnként vehető igénybe az augusztusban érvényes diákbérlet felmutatásával, helyszíni jegyvásárlás esetén. Az ajánlat részleteiről a https://bkk.hu/jegyek-es-berletek/ajanlatok/zoo/ felületen tájékozódhatnak az érdeklődők.

Terménynapokat rendeznek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

Pénteken a gabonafeldolgozás és a kenyérsütés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a látogatók az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, szombaton pedig kiderül, ki tudja legpontosabban megsaccolni egy méretesebb görögdinnye súlyát. Kodácz Csengele, az intézmény marketing vezetője az MTI-nek elmondta, pénteken a skanzenben, a szeged-alsóvárosi portán kézműves játszóház várja a családokat, a makói parasztházban pedig terményvetélkedőt tartanak. A látogatók feladata lesz többek között felismerni a betakarított gabonaféléket és kitalálni, mennyit nyom egy búza- vagy rozsszem. Az udvaron bemutatják, hogyan zajlott egykor a kézi malmos őrlés, a munkába a vendégek is bekapcsolódhatnak.

A hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörben ki-ki megtanulhatja, hogy miként készíthető és tartható életben a kovász, az otthoni kenyérsütésre készülők pedig egy indulókészletet is hazavihetnek. Természetesen a kenyérsütés sem maradhat ki a programok közül, az olvasókör udvarán, a kemencében készülnek majd a friss, ropogós cipók. A magyar mezőgazdaságban az 1920-as és 1950-es évek között általánosan használt erőgépek voltak a Hofherr-traktorok. Pénteken egy ilyet mutatnak be a malom mellett. Szombaton a görögdinnye kap főszerepet az emlékparkban, ahova a Magyar Dinnyetermesztők Egyesületétől öt mázsa mézédes gyümölcs érkezik. Déltől dinnyeszobrász kápráztatja el a látogatókat, a vendégek hagyományos 19. századi népi viseleteket próbálhatnak föl a skanzenben, bekapcsolódhatnak a Kőrös Kamara Táncegyüttes bemutatójába, a községházánál pedig a Barboncás Társulat bábelőadása szórakoztatja az egybegyűlteket. Kora délután dinnyesúlysaccoló-versenyt rendeznek, kiderül ki tudja ránézésre legpontosabban meghatározni a tömegét egy méretes gyümölcsnek, amit a megmérettetést követően az egybegyűltek meg is kóstolhatnak.