3 milliárd Nyíregyházán az infrastruktúrába és a turizmusba

A nyíregyházi önkormányzat közgyűlése 2 milliárd 914 millió forintos gazdaságfejlesztési és munkaerő-mobilitási, valamint idegenforgalmi beruházási tervről döntött a héten. A 120 ezres nagyváros nyugati és déli ipari övezetében, tehát közel hárommilliárd forintot költenek majd a közlekedési infrastruktúra javítására.

A fejlesztések keretén belül, a 300 hektáron elterülő Sóstói- erdőben 3 kilométer hosszú erdei-ökológiai sétányt és tanösvényt alakítanak ki, amely a fás, természeti környezetben egészen a Nyíregyházi Állatparkig vezeti az utazót. A tervezett Sóstói-erdei sétányon tájékoztató táblákon informálódhatnak majd az erdő teljes állat- és növényvilágáról.

Továbbá a tervek között szerepel a gyógyhellyé nyilvánított Sóstógyógyfürdőre egy négycsillagos, több mint 100 szobás szálloda megépítése. A kormánnyal kötött Modern városok program keretében történő beruházásra eddig tíz pályázat érkezett. Az építkezést várhatóan 2017-ben kezdik majd el.

A Modern városok program keretében Nyíregyháza 23,75 milliárd forintos beruházási keretet kapott, ebből eddig 6,2 milliárd forint értékű pályázatot fogadtak el.

Legyél az első hozzászóló "3 milliárd Nyíregyházán az infrastruktúrába és a turizmusba" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*