Biztonsági riasztás miatt vadászgépek, a brit királyi légierő (RAF) két Typhoonjának kíséretében szállt le szerdán az egyik londoni repülőtérre a Ryanair ír légitársaság Litvániából érkező repülőgépe.
A Ryanair közölte, hogy a riasztást „gyaníthatóan hamis” bejelentés okozta, de a cég szóvivője ennek részleteire nem tért ki, csak annyit mondott, hogy a bejelentést a litván hatóságok kapták.
A Boeing 737-es Kaunasból tartott a londoni Luton repülőterére, amikor az incidens történt. A riasztás után a kelet-angliai Coningsby mellett működő RAF-támaszpontról két Typhoon vadászgép szállt fel, és az ilyen esetekre kijelölt leszálló repülőtérre, a Londontól északkeletre fekvő Stanstedre kísérte az utasszállítót.
A Ryanair gépe baj nélkül leszállt, az utasokat busszal vitték át az eredeti célállomásra, Luton repülőterére.
Stansted repülőterét rövid időre lezárták, de a forgalom azóta újraindult. A légierő szóvivője megerősítette a riasztást. Közölte: „műveleti okokból” a vadászgépek számára engedélyezték, hogy lakott terület felett átlépjék a hangsebesség határát – ami hangrobbanással jár –, és az ebből eredő „kényelmetlenségért” a légierő elnézést kér a helyi lakosságtól.
Legyél az első hozzászóló "Vadászgépek kíséretében szállt le egy Ryanair járat" című cikkhez