Párizsban leáldozóban a bérelhető elektromos rollerek kora

Forrás: www.li.me

Megkezdődött Párizsban a bérelhető elektromos rollerek kivonása a forgalomból, a francia főváros az első európai főváros, ahol betiltják ezen járművek használatát.

A párizsiak áprilisban népszavazáson döntöttek a betiltásról, az 1,3 millió választásra jogosult közül azonban csak 103 ezren vonultak az urnákhoz, azaz a részvétel 7,46 százalékos volt, de 90 százalékuk a betiltás mellett voksolt. Anne Hidalgo polgármester még a szavazás előtt elkötelezte magát arra, hogy „mindenképpen és egyszerűen tiszteletben tartja a voksolás eredményét, bármi is legyen az”. A párizsi városvezető maga is a betiltás mellett kampányolt.

A szabadon bérelhető elektromos meghajtású rollerek négy évvel ezelőtt jelentek meg a francia utcákon: mintegy 2 millióan saját tulajdonú rollert használnak, több százezren pedig a bérelhető változatokkal közlekednek a nagyvárosokban.

Párizsban mintegy 15 ezer bérelhető roller áll rendelkezésre, amelyeket három szolgáltató (Lime, Tier és Dott) működtet, és mintegy 400 ezren használják. A szolgáltatók szerződése augusztus 31-én jár le, így szeptembertől Párizs lesz az első európai főváros, ahonnan teljesen kitiltják a bérelhető elektromos rollereket.

A Trier ötezer rolleréből még háromezer áll rendelkezésre, fokozatosan gyűjtik be a járműveket, éjszakánként ötszázat. A rollerek egy központi gyűjtőhelyre kerülnek, ott megjavítják és felújítják őket, majd vidéki városokban kerülnek forgalomba. Egyharmaduk a Párizs körüli Ile-de-France régió mintegy nyolcvan településén. A többi jármű Németországba kerül.

A Dott szolgáltató már július közepén megkezdte a járművei kivonását a forgalomból, és deaktiválta a bérlést az applikációban. A Dott-rollereket Belgiumban és Izraelben hasznosítják újra. A Lime nem zárja be a zónáit, hanem fokozatosan vonja ki a járműveket, amelyek javítás után Lille-ben, Londonban, Koppenhágában és német városokban kerülnek forgalomba. (MTI)