A belvárostól távolabb eső mólókhoz irányítja át a nagy óceánjáró hajókat Barcelona, az így felszabaduló 150 000 négyzetméternyi terület pedig parti sétánnyá alakítják.
Barcelona lezárta északi kikötői terminálját a nagy szállodahajók elől, miután a helyi hatóságokkal megállapodtak, hogy azoknak a városon kívül kell kikötniük – írta a CNN. A hajóknak mostantól a Moll d’Adossat mólónál kell kikötniük, amely a legtávolabb van a városközponttól. Korábban a hajók a World Trade Center mólóját is használták, amely a városközpontban, a La Ramblától, Barcelona híres sétányától egy háztömbnyire található.
Ahelyett, hogy a kikötőből kiszállva az utasok percek alatt felsétálhattak volna a La Ramblára, most legalább 30 percet kell majd gyalogolniuk, hogy elhagyják a kikötő területét. A lépés a kikötői hatóságok által közzétett adatok szerint évente mintegy 340 hajó kikötését érinti.
A város által most visszaszerzett kikötői területen közel 150 000 négyzetméternyi új közterületet hoz létre. A rakpart új élete jövő ősszel kezdődik, és mindenki számára nyitva áll majd – olvasható Lluís Salvadó, a barcelonai kikötő elnökének nyilatkozatában.