A Forma–1-et évtizedek óta száguldó cirkuszként emlegetik – elsősorban azért, mert évről évre kontinenseken át vándorol, egyik versenyhétvégéről a másikra. Miközben azonban a sportágat nem követők többsége ma is elsősorban a leggyorsabb autókat és a világbajnoki küzdelmet látja benne, a kulisszák mögött ennél jóval nagyobb léptékű átalakulás zajlik.
A Forma–1 ma már csak részben szól a versenyzésről. Egyre inkább önálló, globális turisztikai termékké vált, amely évente több millió utazót mozgat meg, és egy-egy futam hétvégéjén százmillió dolláros nagyságrendű közvetlen turisztikai bevételt generál a rendező városok számára. A Forma–1-hétvége a legtöbb helyen ma már nem pusztán sportesemény, hanem városi fesztivál, gazdasági katalizátor és nemzetközi kirakat egyszerre. Mert a „száguldó cirkusz” eseménysora ma már nem a rajtrácsnál kezdődik – és gyakran jóval a kockás zászló leintése után ér véget.

Miami International Autodrome Fotó: facebook/F1 Miami Grand Prix
Sportból élményipar
Az elmúlt húsz évben a Forma–1 tudatos stratégiai váltást hajtott végre. A hangsúly a tisztán technikai sport irányából egy komplex, többnapos élményre helyeződött át, amely szorosan összefonódik az utazással és a városélménnyel.
A sportág felismerte, hogy a néző ma már nem csupán köridőket és eredményeket keres, hanem atmoszférát, történeteket és emlékezetes pillanatokat. Ennek megfelelően a Forma–1 egyre inkább a szórakoztatóipar és a turizmus határterületén helyezkedik el.


Jeddah Corniche Circuit Fotó és címlapfotó: saudiarabiango.com
Egy modern Forma–1-hétvége jellemzően 3–5 napos program: városnézéssel, gasztronómiai élményekkel, esti rendezvényekkel, koncertekkel és prémium szolgáltatásokkal. Maga a futam sok esetben csak a csúcspont, amely köré teljes városi programstruktúra épül.
A számok önmagukért beszélnek
A Forma–1 helyszíni látogatottsága az elmúlt szezonokban megközelítette az évi 6–7 millió főt, miközben egyes versenyhétvégéken a nézőszám meghaladja a 400 ezer látogatót. A közönség jelentős része nemzetközi utazó, aki kifejezetten az esemény miatt érkezik az adott városba. Szállodát foglal, éttermeket tölt meg, közlekedési szolgáltatásokat használ, kulturális programokon vesz részt. Egyetlen Forma–1-esemény becslések szerint 50–300 millió dollár közötti közvetlen turisztikai bevételt generálhat a rendező desztinációnak. Nem véletlen, hogy egyre több város tekint a Forma–1-re városmarketing-eszközként is.
Új pályák, új szemlélet
2004 óta számos új Forma–1-es helyszín jelent meg a versenynaptárban, miközben több klasszikus pálya is jelentős modernizáción esett át. A fejlesztések középpontjában egyre inkább a nézői élmény áll.


Las Vegas Strip Circuit Fotó: f1lasvegasgp.com
A modern pályák már nem pusztán versenyhelyszínek, hanem teljes értékű turisztikai infrastruktúrák: fan zone-okkal, gasztronómiai terekkel, prémium lelátókkal és digitális szolgáltatásokkal. A cél nem csupán az, hogy a verseny jól látható legyen, hanem hogy a jelenlét önmagában is élményt nyújtson.
Az ikonikus új helyszínek közül kiemelkedik a Las Vegas Strip Circuit – az éjszakai városi futam, amely szervesen illeszkedik a város látképébe és turisztikai kínálatába. A Miami International Autodrome – a stadion köré épített pálya fesztiválhangulattal és lifestyle-fókusszal és a Jeddah Corniche Circuit – a gyors városi pálya esti versennyel a Vörös-tenger partján.
Presztizs és luxus a Közel-Keleten
Miközben korábban elképzelhetetlen volt, hogy a forró sivatagok közepén felbőgjenek a motorok, a Közel-Kelet az elmúlt években a Forma–1 egyik legmeghatározóbb régiójává vált. Bahrein, Abu Dhabi, Szaúd-Arábia és Katar helyszínei már eleve a nemzetközi közönség és a prémium turizmus kiszolgálására épültek. Az esti futamok, a klimatizált terek és a magas színvonalú vendéglátás mind azt szolgálják, hogy a Forma–1 globálisan vonzó maradjon – nemcsak sporteseményként, hanem utazási élményként is.
Mert egyszerre kínál sportot, státuszt, közösségi élményt és városi életérzést. A Forma–1-hétvége keretet ad az utazásnak: van eleje, csúcspontja és levezetése – ami ritka az impulzusszerű városlátogatásokhoz képest.

Miami International Autodrome Fotó: facebook/F1 Miami Grand Prix
Ráadásul a száguldó cirkusz idején a rendező város átalakul. Lezárt utcák, ideiglenes pályák, megnyitott terek jelennek meg. Az utazó nem kívülállóként szemléli a desztinációt, hanem részesévé válik egy kivételes állapotnak.
Ehhez társul maga a verseny élménye, hiszen a Forma–1 olyan intenzitást ígér, amely rövid idő alatt erősen rögzül. Közösségi élményt ad, még az egyedül érkezőknek is. És egy történetet, amely igazi Instagramra való élmény, ami a hazatérés után is mesélhető marad.
Így lett a Forma–1 a lóerők versenyéből egyedi utazási élmény, városformáló erő és globális turisztikai termék.
Szaldek Andrea
