Nyaralás amerikai módra

Amerikában hatalmas kultúrája van a lakóbuszos utazásnak – sőt mi több, ez egy külön életforma. Nagyon erős a belföldi turizmus, de ritkán indulnak útnak autóval, sokkal inkább óriási lakóbuszokkal – amit Recreational Vehicle-nek (RV) neveznek – közlekednek. A lakóautók számára külön kiépített és nagyon jól felszerelt RV-parkok vannak, és mivel ez egy nyaralási filozófia, gyakran húznak a lakóautó után egy személyautót vagy egy platós terepjárót, amin még egy motor vagy egy csónak is helyet kaphat. A legújabb trend szerint pedig autó helyett inkább quadokat – négykerekű motorokat – visznek magukkal, hogy a család együtt mehessen távolabbi kirándulásokra is. A lakóbusz természetesen mindennel felszerelt, olyan, mint egy lakás, a konyhában tűzhely, mikrohullámú sütő, jégszekrény, de még tányérokról, edényekről és evőeszközökről is a bérbeadó cég gondoskodik. Így indulás előtt már csak annyi a teendő, hogy el kell menni az első boltig, és megpakolni a hűtőt mindenféle földi jóval és persze rengeteg ásványvízzel.

Számos olyan kemping vagy park van, amely a lakóbuszokra specializálódott, ezekben nagyon egyszerűen egy oszlopra rá kell csatlakoztatni a buszt, ahonnan vizet és áramot is kap. A saját generátort is ki kell kapcsolni, így az oszlopról kapott áram biztosítja, hogy a jégszekrény ne álljon le, vagy éjszaka a fűtés bekapcsoljon. Bár mi kezdő lakóbuszozók voltunk, egyszerűsége miatt mégsem okozott gondot, hogy a busz vezetékeit percek alatt csatlakoztassuk, és feltöltsük a víz- és áramkészletünket, vagy akár a szennyvizet levezessük. Ezenkívül a nagyobb kempingekben gyakran úszómedence is van, lassan olyanok, mint egy lakópark, és persze a drót nélküli internet-hozzáférés is az alapfelszereltséghez tartozik. Így vagy ingyen, vagy fillérekért lehet e-mailezni, interneten tévézni vagy telefonálni a családdal.

Mi hallgattunk a tapasztaltak tanácsára, és nagyobb buszt választottunk, mint ami két személyre feltétlenül szükséges lett volna, de mivel árban nincs nagy különbség, sokkal kényelmesebb így az utazás. Tíz napra alig 1000 dollárért kaptunk tehát egy mozgó apartmant biztosítással együtt, és olyan szerencsénk volt, hogy a kempingfelszerelésért és más kiegészítőkért – mint például a kávéfőző – sem kellett külön fizetnünk. A legjobb viszont az volt, hogy kaptunk egy KOA-kártyát, ami az amerikai kempingszövetség parkjaiban 5-10 százalék kedvezményre jogosít. A kempingekben elég változó árakkal találkoztunk, egy lakóautóért személyenként 20 és 45 dollár között volt egy éjszaka, természetesen ennek megfelelő volt a park felszereltsége is. A drágább kempingekben szép fürdőszobák voltak, úszómedence, kisbolt és rengeteg árnyékot adó fa, ami a nyári hőségben nem elhanyagolható szempont, tehát mindig megérte kicsivel több pénzt fizetni a „szállásért”.

A körutunkat Las Vegasból indítottuk, mivel innen egy csodás kört lehet tenni több nemzeti parkon keresztül anélkül, hogy ugyanazt a helyet többször is érinteni kelljen – bár a végén azt kívántuk, hogy bárcsak lenne annyi időnk, hogy megnézhessük kedvenc helyeinket még egyszer. Viszont ha már Las Vegasban van az ember, akkor feltétlenül ott kell tölteni néhány napot, még akkor is, ha már járt ott az ember. Kapóra jön tehát az a szabályozás, hogy a repülővel való megérkezés után csak másnap lehet felvenni a lakóbuszt, így még kifogást sem kellett találni, hogy miért kaszinózunk a természetjárás helyett.

Másnap aztán nekivágtunk a filmekből jól ismert kietlen tájnak, a végtelenül hosszú utaknak, beállítottunk egy countryzenét játszó rádióadót, és átadtuk magunkat az új életérzésnek.
Körutunk első állomása a Zion Nemzeti Park volt. Mint ahogyan a legtöbb parkban, itt sem engednek autóval körbe, hanem kisbuszokkal fuvarozzák el a turistákat a látványosságokhoz.

A busz rövidebb szakaszonként megáll, bárhol ki és bárhol vissza is lehet szállni. Közben gyalogtúráztunk, lemásztunk, ahova csak lehetett, és nem győztünk betelni a tájjal és persze a színekkel. Az egész tájat a homokkő-formációk és a folyók által vájt hatalmas kanyonok jellemzik. Eredetileg tengeröböl volt ezeken a helyeken, amely kiemelkedett, majd ezekre a platókra homokkő rakódott. Ezt a puha anyagot a szél, a víz és a jég formálta hihetetlen változatossággal, a folyók pedig mély hasadékokkal darabolták fel a tájat. A Zion Parkban busszal elviszik a kirándulókat a legbelső pontig, ahonnan már csak fél óra sétára van maga a folyó, így lehetőség nyílik arra, hogy ne a platón, hanem a folyóparton sétáljunk. Hirtelen megszűnik a gyalogút, már csak a folyó van, így levettük a cipőnket, és a folyóban sétáltunk egyre följebb, addig a pontig, ahonnan már csak úszva lehetett volna tovább közlekedni. A legbátrabbak visszafelé felfeküdtek a vízre, és hagyták, hogy a sodrás hozza ki őket az útig.

Ezután következett a Bryce Canyon Nemzeti Park, ahol bár nincsen folyó, de az elemek nagyon érdekes tornyocskákból álló tájat formáztak, amelyek helyenként akár 50 méter magasak is lehetnek. A „Hoodoo”-nak nevezett tornyok mellett a legfőbb különlegesség a 14 óriási, patkó alakban sziklába vájt amfiteátrum.

Harmadik állomásunk a Capitol Reef Park volt, ahol megnéztük a Capitol-sziklának nevezett fehér, kerek homokkőkupolát és a Katedrális-völgy elnevezéssel illetett számos sziklatornyot, amelyek elvileg néhány fokot északi irányba dőlnek, ami persze szabad szemmel nem igazán látható. Innen az Arches és a Canyonlands Nemzeti Parkok felé vettük az irányt, ezek tulajdonképpen egymással szemben vannak 10-15 mérföld különbséggel az út két oldalán. Moab városkából könnyen el lehet jutni mindkettőbe, a városon belül pedig remek RV-parkok vannak a lakóbuszok számára.

Utólag visszatekintve – bár nehéz a választás – az Arches Nemzeti Park volt a legnagyobb élmény számunkra. Ahogyan a neve is sejteni engedi, mészkőkapukról, boltívekről van szó, amelyek a szél, a víz és az erózió „munkája” következményeként keletkeztek. Az erózióhoz egyébként a jég is hozzájárul, hiszen ezek elég magasan fekvő területek, így télen a kisebb-nagyobb résekbe befolyik a víz, megfagy, és szétnyomja a tömböt. Többször hallottuk, hogy ha 50 év múlva visszajövünk, lehet, hogy ezek az alakzatok már nemcsak hogy kisebbek lesznek, de akár teljesen el is tűnhetnek, hiszen ha kifújja a szél a tartópillért, az egész boltív összeomlik. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy miként változik ezeknek a formációknak a színe: ha nagyon süti a nap, akkor szinte narancssárgásak vagy izzó vörösek, estére viszont inkább liláskékké válnak. Néhány mérfölddel odébb a Canyonlands Park található, amely leginkább a Grand Canyonhoz hasonlít. Aztán továbbmentünk délre a Monument Valley Tribal Park felé, ahol csodálatos lekopott tömbsziklák vannak. Ezek számos filmben szolgáltak már díszletként, főleg westernekben, de John Wayn összes filmjét is itt forgatták. A homokkő itt nagy tömbökben maradt meg, egyébként teljesen sivatagos, poros és vörös az egész táj. A legfőbb érdekesség, hogy ez a navaho indiánok földje, így a környező városokban, a szállodákban, az üzletekben és a benzinkútnál is mindenhol indiánokkal találkozik az ember. Valahogy olyan érzés volt, mintha egy másik országba csöppentünk volna, ahol nem az az érdekes, hogy vannak indiánok, hanem mi voltunk a mások, mert mi nem vagyunk azok.

Visszafelé a Grand Canyonon keresztül jöttünk, amely már Arizona államban található. A világ egyik leglátványosabb természeti jelenségét – a Colorado-fennsíkot több száz kilométer hosszan átszelő Colorado folyót – a világörökség részének nyilvánították, és évente 5 millió látogatót vonz. Ez az egyetlen hely, ahol a tartózkodást a zsúfoltság miatt érdemes előre megtervezni, és még a kempingben is jó korábban helyet foglalni. A kanyon partját szegélyező sziklafalak gyakran több mint 2000 méter magasak, a parkot pedig gyalog, a folyón, vasúttal, de akár helikopterrel vagy szamárháton is felfedezhetjük. A legromantikusabb élmény viszont az volt, amikor jobban el tudtunk vonulni a forgatagtól, leültünk a kanyon szélére, és hagytuk hatni magunkra a táj hangulatát.

Tanácsok az első út előtt

A lakókocsi bérlésénél érdemes összehasonlítani a különböző társaságok ajánlatait, mert elég nagy különbségek adódhatnak az árban, sőt ha ún. csomagot vesz az ember, akkor még kedvezményeket is kaphat. A csomag azt jelenti, hogy mivel reggel 7 és 9 között kell átvenni a lakóautót, és akkor is kell visszaadni, ezért eljönnek az utasokért a hotelhoz, és kiviszik a lakóbusztelephez, amely nagyon gyakran a város szélén van.

Ha nyáron megy az ember, óriási hőingadozásokra kell számítani, napközben pedig rettenetesen meleg van, tehát vízből soha nem elég. Még akkor is kell vinni fejenként legalább egy liter vizet, ha csak egy félórás kis sétára megy az ember.

Rögtön az első nemzeti parknál érdemes venni egy éves belépőkártyát, ami 50 dollárba kerül, hiszen van, ahova több mint 20 dollár a belépő, így ezen sokat lehet spórolni. A bejárat mellett általában mindenütt van egy információs központ, ahol filmvetítések és kiállítások, brosúrák segítségével mindent meg lehet tudni a parkról, a geológiájáról, a keletkezéséről és a fő látványosságokról.