Megállítják a Niagarát

Mindez azonban csak 2019-ben következik be, és akkor is mindössze 5-8 hónapra, az oka pedig teljes mértékben érthető.

Az Egyesült Államok és Kanada határán húzódó vízesés kisebb, amerikai részét terelik el, hogy felújíthassák a két ág között meghúzódó Kecske-szigethez vezető hidakat.

Az itt található két híd mindegyike több, mint 100 éves, tehát rájuk fér a restauráció.

A turisztikai szakemberek nem tartanak attól, hogy drasztikusan csökken majd a látogatók száma, hiszen volt már rá példa, hogy mesterséges gátakkal kellett elzárni a zuhatagot – ekkor statikusok mérték fel a terület szikláinak állapotát. A látogatók akkor is özönlöttek a száraz oldal megtekintésére is, persze az így több vizet kapó amúgy is nagyobb kanadai oldalon található zuhatag még inkább lebilincselő látvány volt.  

Legyél az első hozzászóló "Megállítják a Niagarát" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*