A Kis-Balaton ízeitől az állatkerti farsangig – hétvégi programajánló

A fővárosi állatkert farsangot, a Müpa a népzene sokszínűségét bemutató gálát rendez, Zalakaroson pedig két fürdés között a Kis-Balatonról tudhatunk meg mindent, miközben a kicsik kincskeresésen vesznek részt.

Farsangot rendez a hétvégén a fővárosi állatkert

Változatos programokkal, egyebek mellett látványetetésekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, kézműveskedéssel várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert a hétvégén, a Mackófarsang című rendezvényen – tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t. Mint a kiemelik, azok a 14 éven aluli gyermekek, akik jelmezben érkeznek, vagy elhozzák magukkal a játékmackójukat, jelképes áron, 200 forintért látogathatják meg a városligeti intézményt.

Szombaton és vasárnap látványetetések lesznek a barnamedvénél, a jegesmedvénél és az oroszlánfókáknál is. A Varázshegyben a medvék különleges világával ismerkedhetnek az érdeklődők, emellett ismeretterjesztő előadásokkal, kézműveskedéssel is várják a családokat. A Barlangteremben többek között a „macipofi” arcfestést, valamint a színező-rajzoló sarok programjait lehet kipróbálni, de itt lehet megtekinteni a WWF Bocs, van egy perced? című kiállítását is – áll a közleményben.

Délután 13 órakor kezdődik a Főkapu téren az óriásbábos utcaszínház és felvonulás, továbbá a főbejárat mellett lévő információs pavilontól indul az állomásjáték, amely egész nap várja az érdeklődőket. A barlangteremben zenés programokat rendeznek: többek között Kecskés Karina és Karsai Veronika előadásával, valamint a Klárisok zenekar mesekoncertjével várják a látogatókat.

Gálakoncerttel ünnepli a népzene sokszínűségét a Müpa

Gálakoncerttel ünnepli a népzene sokszínűségét szombaton a Müpa, a programban fellép az Erdőfű Zenekar, a Cigány Hangok, a Zűrös Banda, a Napfonat, valamint a Bohemian Betyars és az idén 30 éves Parno Graszt. A Müpa közleménye szerint az idei est zenei válogatása nemcsak az autentikus hangzásvilágot állítja középpontba, hanem arra is rámutat, hogy mennyiféle módon inspirálja hagyományunk a kortárs együttesek alkotóit. A kétfelvonásos gálakoncert programjában olyan együttesek nevei szerepelnek, amelyek nélkül a kortárs népzenei élet, a klubkoncertek és a táncházak világa elképzelhetetlen lenne.

Forrás: MÜPA

  • Az Erdőfű Zenekar tagjait az a törekvés hozta és tartja össze, hogy a Kárpát-medence népzenei hagyományát a lehető leghitelesebb módon elevenítsék fel koncertjeiken. Valamennyien kivételes tudással rendelkeznek a magyarlakta területek hagyományait, népi kultúráját és hangszerhasználatát illetően, így bármely budapesti táncház közönségét képesek egy szempillantás alatt távoli tájakra repíteni.
  • Lakatos Mónika művészetével világszínvonalra emelte az oláhcigány népzenei hagyományt, 2020-ban személyében első alkalommal nyerte el roma előadó a legrangosabb világzenei fesztivál, a WOMEX életműdíját. A szombat esti koncertre Cigány Hangok nevű együttesével érkezik, amellyel 2021-ben vette fel Hangszín című lemezét.
  • Őket váltja a színpadon az ősi és misztikus hangzásvilágú Napfonat formáció. Az öt fiatal női énekesből álló a cappella együttes repertoárján a magyar énekek mellett megtalálhatóak orosz, mexikói és bolgár népdalfeldolgozások is.
  • A Zűrös Banda legutóbb megjelent, 2021 című lemeze alapját magyar népzenei dallamok adják. Zenéjük karakterét az ének- és fúvósszólamokban fellelhető autentikus balkáni népzene és a ritmusban hallható popos, könnyűzenei alap izgalmas elegye határozza meg, sok számukban a dzsessz és az elektronikus zene is fúzióra lép a balkáni dallamokkal.
  • Az estet a Bohemian Betyars és az idén 30 éves Parno Graszt közös felállása zárja. Előadásukban a romani és a magyar nyelvű dalokat átjárja a punk, a ska és a balkáni életöröm egyvelege.

Fedezd fel a titkokat! A Kis-Balaton kincsei

Zalakaros egész évben fesztiválokkal, sztárfellépőkkel, gasztronómiai kalandokkal koncertekkel, sportprogramokkal, kertmozi-előadásokkal várja a látogatókat, ezen a hétvégén sem lesz ez másként: most szombaton a Kis-Balaton kerül a középpontba a programturizmus.hu beharangozója szerint. Ízelítő a Kis-Balaton menti települések Értéktári elemeiből:

  • Megnyitó 10:00
  • Előadások 10:20
  • Filmbemutató 11:30
  • Ételkostoló 12:00
  • Folklórműsor 13:00
  • Játszóház 14:00
  • Réteshúzás 15:00
  • Bábszínház 16:00
  • Koncert 18:00
  • Játékos KINCSkeresés