A visegrádi országokból érkezőket különösen érdekli Visegrád

Sztojanovits Kristóf, a Magyar Turizmus Zrt. (MT) Budapest-Közép-dunavidéki Regionális Marketing Igazgatóság (BKD RMI) vezetője foglalta össze így, miről vallanak a számadatok. Visegrádon, a Dunakanyar turisztikai szezonnyitóján, 2015. május 6-án arról is beszélt, hogy 2014-ben mintegy félmillió vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a Dunakanyarban, ez a régió vidéki területei 45 százalékát teszi ki. A trendszerű növekedésnek azért van jelentősége – fogalmazott, ahogy az MTI idézte –, mert ha a térség forgalma nő, akkor növekszik az egész régióé is. Ugyanakkor az infrastrukturális gondok között említette a 11-es főút rossz állapotát. Az idén átadásra kerülő Budapest–Esztergom vasútvonal viszont jelentős hatással lesz a térségi turizmusra.

A térség turizmusa alapvetően továbbra is a belföldi vendégekre épül, ugyanakkor 2013 óta gyorsult a külföldi vendégéjszakák növekedése, 2014-ben számuk már meghaladta a 68 ezret. A legtöbb külföldi vendég a visegrádi országokból és a német nyelvterületről érkezik, de jelentős az érdeklődés Európa távolabbi területeiről, és az utóbbi években Oroszországból is.

Legyél az első hozzászóló "A visegrádi országokból érkezőket különösen érdekli Visegrád" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*