Állami részesedéssel megmenekülhet a Lufthansa

A német kormány egy 9 milliárd eurós – 25 százalékos részesedésvásárlással – megmentheti Európa vezető globális légitársaságát a Lufthansát.

A CNN értesülése szerint a Lufthansa megerősítette, hogy a Német Szövetségi Gazdasági Stabilizációs Alappal tárgyal egy „stabilizációs csomagról”, amelyet a koronavírus világjárvány által sújtott vállalatok segítésére használnak.

“A tárgyalások és a politikai döntéshozatal továbbra is folyamatban van” – fejtette ki a cég, nyilatkozatában. A mentőcsomagra azért van szüksége a Lufthansának, mert jelen helyzetben hatalmas veszteséget termel. A mentés magában magában foglalhat egy biztosítékkal fedezett kölcsönt és egy tőkeemelést, amelynek során a német kormányt 25 százalék plusz egy részvényt magába foglaló részesedést szerezhet a német nemzeti légitársaságban. Emellett a német kormány arra is törekszik, hogy a Lufthansa felügyelő bizottságában is képviseltesse magát, és a Lufthansa csoportnál ne kerüljön sor osztalékfizetésre.

A Lufthansa, amely a Swiss International Airlines, az Austrian Airlines és a belga Brussels Airlines tulajdonosa a napokban hozta nyilvánosságra első negyedéves 1,2 milliárd eurós veszteségét, és kijelentette, hogy óránként 1 millió eurós deficitet termel. A légifuvarozó ráadásul több riválisához hasonlóan nem számít arra, hogy a globális repülés egyhamar magához tér a járvány okozta krízisből és ezért egy olyan szerkezetátalakítási programot tervez, amelynek keretében 13 százalékkal csökkentené flottáját, ami akár 10 000 munkahely elvesztését eredményezné. Ugyanakkor iparági elemzők attól tartanak, hogy ha a német kormány helyet kap a társaság meghatározó testületében, akkor az hátráltatja a szerkezetátalakítás végrehajtását.

A Lufthansa ugyanakkor bejelentette: a svájci kormány beleegyezett abba, hogy garantálja a svájci légifuvarozónak nyújtott több, mint egymillió eurós hitelcsomag 85 százalékát, miközben hasonló témában még mindig tárgyalásokat folytatnak Ausztria és Belgium kormányaival.

-kocsise-