Az utasok pénzükhöz juthatnak, de az utazási irodák kauciója drágulhat

Dr. Horváth Péter címzetes főiskolai tanár, utazási szakértő

Az utazási piacon megvan a koronavírus első nagy áldozata a 25 évet sikeresen tevékenykedő Robinson Tours bezárásával. Dr. Horváth Péter címzetes főiskolai tanár, utazási szakértő ezzel kapcsolatban azt mondja: amíg a járvány tart, az utasoknak nagyon meg kell nézni, hogy a kiválasztott biztosítás egy esetleges vészhelyzeti ellátás fedezetére is elég-e, miközben az esetleges újabb utazási irodai bezárások az irodáknak kötelező kaució biztosítás árának növekedésével is járhat.

– Több évtizedes karrierje során, Ön már több utazási irodai csődöt látott, az utazási biztosító szemével. Miként zajlik le ilyenkor az utasok kártérítése és most, a koronavírus járvány miatt előállt helyzetben, mennyire számíthatnak teljes körű kártérítésre?

– Az utazásszervező esetében, amennyiben pénzügyi nehézségei oly szintre jutnak, hogy fizetésképtelen helyzetbe kerül, úgy a hatályos jogszabályok szerint lehetősége van arra, hogy erről a Fővárosi Kormányhivatalt értesítse és kérje tevékenységének ezen indokkal történő megszüntetését.

A hivatal határozata alapján, annak jogerőre emelkedését követően az iroda működési feltételeként az ilyen helyzetre tekintettel elkülönített és letétbe helyezett vagy biztosítással fedezett vagyoni biztosítéka megnyílik és annak egyik összegéből a kinn rekedt utasok hazahozatala, a másik keretösszegből pedig – esetünkben most ez az érdekes -, az el nem utaztatott utasok már befizetett részvételi díjának megtérítése történik a bank, vagy biztosítás esetében a biztosító társaság közreműködésével.

Az ilyen helyzetbe került iroda általában korrekt módon tájékoztatja utasait a kártérítéssel kapcsolatos lépésekről, de a biztosítékot kezelő bank vagy a biztosítást nyújtó társaság is általában a médián keresztül fölhívja a károsult utasok figyelmét a visszatérítés menetére.

A vagyoni biztosíték hazautaztatásra illetve a részvételi díjak visszatérítésével kapcsolatos biztosíték összegének nagyságát kormányrendelet szabályozza, mely az utazásszervező mindenkori forgalmi számainak tükrében kerül meghatározásra és folyamatos önellenőrzési kötelezettsége keretében egy növekvő forgalom esetén a biztosíték összege is emelendő.

A biztonságot adó kaució

A vagyoni biztosíték, vagy a szakmában használt kifejezéssel kaució az a pénz, amiből egy utazási iroda csődje esetén kártalanításra számíthatnak az utasok. A korábbi csődök hatására folyamatosan szigorodó szabályok hatására az irodáknak 2018 óta – ahogy a cikkben is említést nyert – egy külön biztosítást is kell kötniük az esetlegesen szükségessé vált hazaszállítás költségeinek fedezetére.

Mivel a vagyoni biztosíték összegét a forgalom alapján határozzák meg, érdemes megjegyezni, hogy az illetékes, Budapesti Kormányhivatal Idegenforgalmi és Közraktározás-felügyeleti Osztályának adatai szerint a legnagyobb hazai irodák meghatározó részénél nőtt a 2020-as vagyoni biztosíték összege. Ami pedig esetükben a legmagasabb tételt jelentette: a nettó árbevétel 20 százalékát, de legalább 50 millió forintot cégenként. Idén év elején – természetesen egészen más jövőkép mellett – 22 olyan utazási iroda volt, amely a 20 százalékos vagyoni biztosíték garanciája mellett – esetenként akár 2 milliárdos, vagy annál nagyobb értékű vagyoni biztosíték szerződést kötve - üzemelt.

A Balatonfüredi központú, budapesti, hajdúszoboszlói, karcagi, hévizi és balatonfüredi telephellyel rendelkező Robinson Tours korábbi erősödését jelzi, hogy a közhiteles nyilvántartás szerint amíg 2017-re 220, 2018-ra 230, 2019-re már 380 milliós vagyoni biztosíték mellett üzemelt. 2020-ra pedig a 3 százalékos, 500.000 forintos belföldre szóló vagyoni biztosíték mellett a nemzetközi utakra 380 milliós, 20%-os vagyoni fedezettel rendelkezett.

– Mennyi időt vesz igénybe a kártalanítás?

– Ez egy érdekes kérdés. A biztosító akkor tud fizetni, ha az utazó minden szükséges dokumentumot beküldött, melyet a biztosító, a kártérítés feltételeként meghatározott. Ha előre látható, hogy a rendelkezésre álló keretösszeg elégséges lesz a kártérítésre, akkor néhány hét alatt általában elintéződik a részvételi díjak megtérítése. Gond akkor lehet, ha előre tudható, hogy a károk meg fogják haladni a vagyoni biztosíték mértékét. Ebben az esetben a biztosítónak be kell várnia a bejelentések mindegyikének beérkezését és ezt követően arányos kártérítést nyújt az utazóknak.

– Az a hír járta, hogy az utazási biztosítók a közelmúltban már igen szigorú szemmel kezdték nézni az úgynevezett sztornó biztosításokhoz kapcsolódó kártérítéseket. Magyarán azt, amikor az utas mondjuk egy orvosi igazolást bemutatva jelezte, hogy meghiúsult az utazása. Piaci hírek szerint az új sztornó biztosítások kötése is teljesen új alapokra került – már ahol egyáltalán lehet még ilyet kötni. Miként alakulhat át az utasbiztosítások piaca és kínálata ezek után?

– Az útlemondási biztosítások tekintetében a biztosító társaságok minden esetben, azaz korábban is, kellő szigorral jártak el az elbírálás során. Az ide vonatkozó jogszabály szigorú előírásainak megfelelően a biztosítók az utazási irodákon keresztül, minden esetben írásban tájékoztatják a szerződés megkötésekor a szabályzat tartamáról a leendő utasokat. Ennek a biztosításnak az a lényege, hogy a meghatározott károk bekövetkeztekor, minden esetben kizárólag az abban szereplő esetekben vállal kockázatot a biztosító. A legfontosabb azt megjegyezni, hogy az utazónak utazásképtelennek kell lennie: akár azért, mert maga vagy a vele együtt utazó partnere, (esetleg bizonyos fokig a családtagjai) előre nem látható megbetegedés következtében válik utazásra alkalmatlanná, avagy valamely, szintén fölsorolt esemény következtében ( pl indulás napján ellopják az útlevelét ) nem tud elutazni.

Amennyiben az utazásképtelenség egészségügyi indokra hivatkozik, úgy a biztosító annak valós mivoltát orvosai bevonásával, esetlegesen további orvosi iratok bekérésével ellenőrizheti. Amennyiben azt állapítja meg a biztosító, hogy a kárbejelentés nem megalapozott, avagy nem jelent utazásképtelen állapotot, úgy a kifizetést elutasítja. Az utazónak természetesen van jogorvoslati lehetősége, így a Békéltető Testülethez vagy a bírósághoz fordulhat

– A határok megnyitása után megkezdődő utazások kapcsán mire lehet számítani? A biztosítók bevállalják a koronavírussal kapcsolatos kockázatot, vagy kizárják az esetleges orvosi kezelés drága költségeinek felvállalását?

– A határok megnyitását követően az utasbiztosítás megvásárlása előtt minden esetben ajánlott érdeklődni a kiválasztott módozat tartalmáról, különösen arról, hogy milyen egészségügyi ellátásra illetve milyen összeghatárig vállalja a biztosító az esetlegesen fölmerülő károkat. A korona vírussal történő megfertőződést külföldön, általában minden utasbiztosítás bevállalja, amennyiben az adott ország, ahol az utazó megbetegedése megtörtént, nem szerepel a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli tájékoztatási portálján az utazásra nem javasolt országok között. Nem így a kényszerű és nem megbetegedésből fakadó karantén költségeit egy külföldi helyszínen. Ezért is érdemes előre tájékozódni arról, hogy a célállomáson, a belépéskor van-e kötelező karantén előírás.

A másik oldalon az utazónak minden esetben figyelembe kell vennie az utasbiztosítás kiválasztásánál, hogy melyik számára a legmegfelelőbb módozat, amely biztonsággal fedezi majd a legrosszabb esetben felmerülő költségeit. Így természetesen az sem mindegy, hogy mi az úticélunk, mert például nem titok, hogy az USA-ban horror egészségügyi költségek vannak: például egy combnyaktörés kb 80.000 USD (egy USD = 324 forint) és még egy komplikáció mentes infarktus kórházi ellátási számlája is 40.000 USD-re rúghat.

A MUISZ elnöke korábban azt mondta Az Utazónak, hogy mivel az utasok által befizetett összeget az irodák tovább utalták a szolgáltatóknak, akik pénz helyett egy évre szóló vouchert adnak vissza, Magyarországon is az lenne az egyetlen jó megoldás, ha pénz helyett az irodák is vouchert adhatnának az utazóknak és ebben az utazási biztosítók is partnerek lennének. Mennyiben lenne ez vállalható a biztosítóknak?

– A magyar szakma által javasolt és a vírus miatti kényszerűségből az utazásszervező által lemondott utak esetében egy esetleges és az utas által a későbbiekben ismételten utazásra beváltható kupon véleményem szerint elfogadható megoldás lehet a biztosítók részére. Azaz képezheti a vagyoni biztosítékkal fedezett kockázatot akkor, ha az a kupon kizárólagosan csomagtúra avagy szolgáltatás együttes igénybevételére jogosítaná az utazót.

 

– Reméljük a Robinson Tours esete nem indít el negatív folyamatot. Ha mégis ez történne, miként lesz erejük ezt lereagálni a biztosítóknak?

– A biztosítók, amelyek vagyoni biztosíték nyújtásával is foglalkoznak, minden esetben jól felkészült és hozzáértő kárrendezői csapattal rendelkeznek. A vagyoni biztosítékok összege irodánként, a jogszabály előírása szerint kerül meghatározásra, azaz annak a kifizetése “szükség esetén” garantált a biztosító részéről. Az természetesen már egy másik és inkább üzleti kérdés, hogy amennyiben a vírus helyzetből fakadóan jelentős nagyságrendű kárkifizetésekre kerülne sor – reméljük nem így alakul – akkor ennek a módozatnak az őszi, utazási irodai kaució megújítás során a biztosítók magasabb díjat fognak meghatározni az eddigieknél.

Érsek M. Zoltán