Apple CarPlay a Mercedes új C-osztályában

A Google szintén dolgozik egy autós multimédiás rendszeren: amint ez piacra kerül, a Mercedes-Benz ügyfelek az Android világát is megismerhetik autójukban. Mindezek mellett a Mercedes-Benz COMAND Online multimédiás rendszerével minden kompatibilis mobiltelefont össze lehet kötni, ami az ügyfelek számára lehetőséget biztosít a hálózathoz történő kapcsolódásra, valamint a Mercedes-Benz alkalmazások biztonságos és kényelmes használatára.

2013 júniusában az Apple 24. WWDC (Worldwide Developers Conference) konferenciáján bemutatta az „iOS in the Car” (iOS az autóban), úgy nevezett Incar, vagyis autóba integrált multimédiás rendszert. Időközben a vállalat CarPlay néven hivatalosan is bejelentette és elérhetővé tette az iPhone-alapú rendszert. A Mercedes-Benz egyetlen német prémium autógyártóként már a kezdetektől fogva támogatta a projektet, a Genfi Autószalonon pedig egy új C-osztályban be is mutatta, hogy miként működik a rendszer.

Amint a Google is piacra lép saját, autón belüli multimédiás rendszerével, a Mercedes-Benz ügyfelek az Android világát is használhatják majd autójukban. Azt, hogy miként nézhet ki egy Android-alapú, autóba integrált multimédiás rendszer, a Mercedes-Benz már 2011-ben lenyűgöző módon demonstrálta: az „AMG Performance Media” segítségével lehetővé vált a hossz- és keresztirányú gyorsulások kijelzése, a motortól lehívott teljesítménnyel, forgatónyomatékkal, valamint a gázpedál adott pozíciójával egyetemben. A versenypályán megtett köröket a rendszer rögzíteni tudja, később pedig ezeket kielemzés céljából le lehet hívni. Az ügyfelek további funkciókat is társíthatnak a rendszerhez, mint például internet-hozzáférhetőséget és WiFi hotspotot.

– Két évvel ezelőtt egy új trendet állítottunk fel az okostelefonok autóinkba történő integrációjával, amiből az Apple és a Google ötletet merített – mondta Prof. Dr. Thomas Weber, a Daimler AG igazgatóságának kutatásokért, valamint a Mercedes-Benz Cars fejlesztéseiért felelős tagja. – Ügyfeleink számára egy ideális autóba integrált multimédiás rendszert kínálunk. Folyamatos fejlesztéseket végzünk az elérhető legújabb technológiák autóval történő összekapcsolásának érdekében, hogy minden Mercedes-Benz tulajdonos teljes kényelemben és biztonságban használhassa okostelefonját.

A Mercedes-Benz évek óta elkötelezett a mobiltechnológiák autóba integrálása mellett, ezért nem meglepő, hogy a vállalat 2011-ben a Car Connectivity Consortium (CCC) alapító tagjai között volt: mobiltelefonok, technológiai vállalatok és autógyártók együtt dolgoznak a MirrorLink nevű megoldáson, ami egy egységes szabvány az okostelefonok járművekbe történő integrációjára. A Mercedes-Benz célja az iOS- és Android-alapú eszközök integrációján kívül maximális kompatibilitást teremteni olyan mobiltelefonok számára is, amelyek más operációs rendszerekkel dolgoznak.

Két évvel ezelőtt, 2012-ben a Mercedes-Benz szintén a Genfi Autószalonon mutatott be egy iránymutató innovációt: az autózás történelmében először a Drive Kit Plus és a Digital DriveStyle-App alkalmazás lehetővé tette az okostelefonok járműarchitektúrába történő teljes körű integrációját, ezáltal biztonságos és kényelmes működtetést nyújtva vezetés közben is. A rendszer részeként az okostelefon kábelen csatlakozik a járműhöz (a Drive Kit Plus segítségével) és eközben töltődik is. A Mercedes-Benz által fejlesztett Digital DriveStyle App alkalmazás eközben az okostelefonon fut és az összes alapvető funkciót egyesíti a Közösségi (így Facebook, Twitter, Google+), a Média (például Aupeo Személyes Rádió), illetve a Helyek (például navigáció, Google helyek) menüpontok alatt. Az okostelefonok magas szintű grafikai és feldolgozó képességeinek köszönhetően e funkciók kiváló minőségben jelennek meg a jármű kijelzőjén. A Digital DriveStyle App a jármű vezérlőjével működtethető. Továbbá lehetővé vált a kommunikáció Sirivel, vagyis az iPhone digitális személyi asszisztensével anélkül, hogy a vezetőnek le kellett volna vennie a kezét a kormányról. A Drive Kit Plus és a Digital DriveStyle App jelenleg az iPhone 4 és az iPhone 5 változatokkal kompatibilis.

Legyél az első hozzászóló "Apple CarPlay a Mercedes új C-osztályában" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*