Az Airbus 611 kereskedelmi repülőgépet szállított le 2021-ben

Fotó: Airbus-Lutz Borck

Az Airbus 2021-ben 611 kereskedelmi repülőgépet szállított le 88 ügyfél számára, ebben az pedig 771 új repülőgépre kaptak megrendelést – közölte a társaság.

A közleményben Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója jelentősnek nevezte a 2021-es eredményt, amellyel a gyártó elérte cékitűzését, 8 százalékkal meghaladva a 2020. évi teljesítményt, amikor 566 repülőgépet adott át. “Miközben maradtak bizonytalanságok, jó úton vagyunk afelé, hogy 2022-ben is növeljük a kibocsátást” – fogalmazott a vezérigazgató.

A tájékoztatás szerint az Airbus rendelésállományában 2021 végén 7082 kereskedelmi repülőgép volt, ebben az évben (a lemondások nélkül) 771 új repülőgépre kaptak megrendelést. Az Airbus a világ egyik vezető repülés- és űrtechnikai vállalata. A közleményben 2018. évi adatokat ismertetnek, amikor a vállalat 64 milliárd eurós árbevételt könyvelt el, és 134 000 embert foglalkoztatott világszerte. Jelezték ugyanakkor, hogy a vállalat a 2021-es pénzügyi év eredményeit 2022. február 17-én hozza nyilvánosságra.

Az Airbus 2020-ban beruházást indított el Gyulán. Az Airbus Helicopters Hungary Kft. több mint 13 ezer négyzetméter alapterületű, 25 milliárd forint értékű gyárában a tervek szerint 2020-ban indul a termelés, precíziós alkatrészeket gyártanak majd az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez. (MTI)