Hívják Kukkóniának, Aranykertnek és egyszerűen – egyben hivatalosan – Csallóköznek. Egy biztos: a kedves becenevek olyan tájat rejtenek a magyar határ mellett Szlovákiában, amely minden tekintetben érdemes a felfedezésre.
Amikor az ember a Bősi Vizierőmű betonrengetegének tetejéről lepillantva a kiszélesítve megállított Duna méltóságteljesen elterülő víztengerét nézi, olyan nyugalom keríti hatalmába, ami egész csallóközi utazását meghatározza azzal, hogy a hétköznapi élet rohanásából kilépve indul a természetközeli élmények felkutatásába.
Ami nem is folytatódhatna stílszerűbben, mint egy élményteli csónakázással a Duna holtágában a vízbe érő fák és a csodás vízi növények között. Ez Kukkónia, vagyis a Kisalföldön, a Duna, a Kis-Duna és a Vág-Duna ölelésében elnyújtózó Csallóköz, amely a rege szerint egykoron a tündérek birodalma volt. A nevéhez kötődő többféle legenda közül az egyik kedves történet arról szól, hogy a tatárdúlás idején a lápvidékre, a nádasok világába menekülő magyarok közül egy bátor előmerészkedett szemrevételezni, hogy elvonult-e már az ellenség. Hirtelen tatár lovasok vágtattak felé, és miután visszarohant, hosszú ideig megszólalni sem tudott a félelemtől, csak annyit tudott kibökni: „kukk, kukk”.
Bárhogyan is történt, Európa legnagyobb folyami szigete, a Csallóköz – amelynek kialakulása a Duna lelassult folyásának és hordalékának köszönhető –, a régió legkiterjedtebb természetvédelmi területeként csodás természeti képződményeivel és páratlan élővilágával vérbeli természetközeli élményeket ígér. Jól mutatja ezt, hogy Ipolyi Arnold: Csalóközi úti-képek című írásában már 1858-ban így fogalmazott: „Ki is ne ismerné Csallóköz régi hagyományos Aranykert nevét!? – melyet a rege és történet egyiránt sajátságos visszaemlékezéseivel kísér. Mint hazánk s a Duna legnagyobb szigete, valóban már mintegy magában elzárt külön világot és kertet képez.”
Miközben a Csallóköz alapvetően a vízközeli látnivalókról szól, olyan történelmi famalmokhoz is kötődik, amelyek valóságos időutazásra csábítanak az idilli táj látványával. Ilyen Dunatőkésen a Tőkési-ág partján álló Cséfalvay-vízimalom, amely a vidék régi mesterségeinek egyik utolsó bástyája, ahol még a huszadik század közepén is dolgozott a hat méter átmérőjű malomkerék. A műszaki műemlék háromszintes épületbe ma a molnármesterséget bemutató kiállítással várja látogatóit, akik az újonnan épült famólón ülve a Tőkési-ág élővilágára is rácsodálkozhatnak.
Az 1983-ban épített, malommúzeumként működő gútai hajómalom egy 1920-ban készült dunaradványi vízimalom valósághű mása, amit Európa leghosszabb – 86 méter hosszú, ácsolt cölöpökön álló, fedett – fahídján lehet megközelíteni. Közvetlen közelében háziállatkert gazdagítja a gyerekekkel érkezőknek szóló programot.
Az eperjesi malom pedig azért is különleges, mert az 1893–94-es árvíz és a történelem más viharai ellenére Nagy István malma úgy maradt fenn, hogy az uradalmi erdész az 1931-ben létesített vízi fűrésztelephez fűrészmalommá alakította a malmot, amellyel még villamos áramot is fejlesztett. Izgalmas technikatörténeti műemlék épület a Kis-Duna partján álló Jókai-vízimalom is, amellyel egészen 1951-ig főként kitűnő minőségű rozst őröltek.
Így aztán a Csallóközben biztosan mindenki megtalálja a neki való élményt, induljon akár csónakkal, vagy túrázni, kerékpározni, netán egyszerűen csak pihenni.
