Balaton Sound – A Faithless is fellép Zamárdiban

Maxi Jazz énekes és Sister Bliss billentyűs 2011-ben hat sikeres stúdióalbum után bejelentette a Faithless búcsúját, azóta csak alkalmanként léptek fel sound system műsorral, például a 2013-as EFOTT-on. A 20. születésnapon teljes zenekari felállásban érkeznek Zamárdiba a MasterCard Balaton Soundra.


A Faithless világszerte 12 millió albumot adott el, a 2011-es búcsúturné Budapestet is érintette. Maxi Jazz akkor elmondta: kellemes emlékei vannak korábbi magyarországi fellépéseiről (a Faithless 1999 és 2010 között ötször lépett fel a Sziget fesztiválon). Júliusban Zamárdiban várhatóan a zenekar legnagyobb sikereiből (Salva Mea, Insomnia, God Is a Dj, We Came 1) is csemegézni fog.
Az idei Balaton Soundon július 8. és 12. között fellép Zedd, az orosz származású, Németországban felnőtt dj-producer, aki még csak 25 éves, de tavaly Clarity című daláért a legjobb tánczenei felvétel kategóriába Grammy-díjat nyert. Több Grammy-jelölést kapott már az amerikai dj-producer, Kaskade (Ryan Raddon) is, aki több mint egy évtizede meghatározó alakja a progresszív house irányzatnak és szintén fellép az idei Soundon.


Jön Zamárdiba Laidback Luke dj-producer és kiadótulajdonos, a holland elektro house mozgalom egyik legismertebb alakja, valamint a két chicagói dj, J2K és Autobot által alkotott projekt, a Flosstradamus, amely az eklektikus, elektro house, R&B és techno elemeket keverő mashup-jairól ismert. A fellépők között lesz Belgium egyik legkeresettebb drum’n’bass előadója, Netsky, a kanadai Art Department techno-house projekt, vagyis Kenny Glasgow és Jonny White duója, Dannic holland dj-producer, honfitársa, a csupán 22 éves Dyro, illetve a berlini Innervisions kollektíva kötelékébe tartozó, klasszikus detroiti techno és house elemekből táplálkozó német dj-producer duó, az Ame.
Sikeres évet tudhat maga mögött a magyar Dave Martin és Sullivan által alkotott StadiumX dj-producer páros: a Nicky Romero kiadója által megjelentetett Howl At The Moon című dala a Beatport első helyéig jutott és felkeltette a világ leghíresebb dj-producereinek a figyelmét. Tavaly a Soundon és Ibizán is felléptek David Guettával közösen, idén ismét jöhet a Sound.
A szervezők már korábban bejelentették mások mellett Tiesto, Dimitri Vegas és Like Mike, Axwell és Ingrosso fellépését az idei Balaton Soundon.

forrás: MTI 

Legyél az első hozzászóló "Balaton Sound – A Faithless is fellép Zamárdiban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*