Bemutatkozott a Skoda legújabb modellje, az ENYAQ iV. Összeszedtünk mindent, amit tudni lehet róla.
Az ENYAQ iV a konszern MEB építőkészletére épült. Ez az a platform, amit kimondottan a konszern elektromos modelljei számára hoztak létre. Ennek több előnye is van. Egyrészről nem kell kompromisszumot kötni a tervezés során, hiszen nem kötik a mérnökök kezét a hagyományos modellekben megszokott technikai megoldások. Így sokkal tágasabb lehet az utastér amellett, hogy a nagy csomagtérről sem kell lemondanunk.
Ennek köszönhető, hogy bár külső méretei elmaradnak a KODIAQ-tól, az utastér hasonlóan tágas (a tengelytávolsága 2,765 m), míg a csomagtér nagyobb annak 7 üléses kivitelénél, 585 literes. Persze az első elektromos Skoda SUV nem lesz kicsi: 4,649 milliméteres hosszával és 1,879 milliméteres szélességével alig foglal kisebb helyet a KODIAQ-nál. Másrészről az akkumulátor elhelyezése is optimális lehet, ezáltal a menettulajdonságok is javulnak. Az adatok szerint a méretek mellett erre sem lesz panasz.
Egy Skoda, ami ismét farmotoros és hátul hajt
Az ENYAQ iV három különböző akkumulátorkapacitással és öt teljesítményváltozattal lép piacra:
- Az alapmodell a Skoda ENYAQ iV 50, amelynek 55 kWh-s akkumulátor kapacitása lesz, és a hátsó tengelyre szerelt 109 kW-os (148 lóerős) villanymotorjával egy töltéssel akár 340 kilométer megtételére is képes lesz. Gyorsulása százra 11,4 másodperc. A töltése DC-n (egyenárammal) 50 percig tart 5-ről 80%-ra, és max. 50 kW-os a töltési teljesítménye.
- A következő lépcső a Skoda ENYAQ iV 60, ez 132 kW-os (176 LE) villanymotorral és 62 kWh-s akkumulátorral érkezik. Ennek a verziónak a hatótávolsága 390 kilométer. Gyorsulása százra 8,9 másodperc. A töltése DC-n (egyenárammal) 42 percig tart 5-ről 80%-ra, és max. 100 kW-os a töltési teljesítménye. 50 kW esetén 55 perc ugyanez.
- A legnagyobb távolságot, akár 510 kilométert, a Skoda ENYAQ iV 80 kínálja majd, 82 kWh-s akkumulátor kapacitással és 150 kW-os (201 LE) elektromos motorral. Gyorsulása százra 8,7 másodperc. A töltése DC-n (egyenárammal) 38 percig tart 5-ről 80%-ra, és max. 125 kW-os a töltési teljesítménye. 50 kW esetén 70 perc ugyanez.
Minden változat végsebessége 160 km/h-ban lesz maximalizálva. Ezek a változatok eddig mind hátul hajtottak, de érkezik két négykerék-meghajtású változat is, amelyek mindegyike a legnagyobb akkupakkot használja, és a hátsó tengelyeken kívül egy második elektromotor is lesz az elsőtengelynél. Ezek egyik a Skoda ENYAQ iV 80X 195 kW-os (261 LE) teljesítményt nyújt, míg a sportos RS kivitel 225 kW-os (301 LE) teljesítménnyel érkezik. A legdinamikusabb változat álló helyzetből a százas sprintet 6,2 másodperc alatt futja meg, és maximális sebessége 180 km/h. Mindkét négykerék-meghajtású változat maximális hatótávolsága 460 kilométer. Az összkerekes modellek gyártása később indul.
Személyre szabott SUV
Az ENYAQ iV letisztult és tágas belső tére egy teljesen új tervezési koncepcióra építve öt életmód-ihletésű, kiegyensúlyozott és részleteiben harmonikus belső tér változatot kínál a hagyományos felszereltségi szintek helyett.
Ezek az úgynevezett „Design Selection” csomagok, úgymint Loft, Studio, Lodge, Lounge, ecoSuite és Suite. Minden „Design Selection” csomag befolyásolja az utastér különböző részeinek anyag-, és színösszeállítását: például a kárpitozásét, a műszerfalét, a középső konzolét, a szőnyegekét, a hangulatvilágításét, az ajtóbetétekét. Az utastér nem csak ebben mutat újat. A vezető előtt közvetlenül egy kisebb, 5,3 colos digitális műszerfal van, míg a központi kijelző 10 vagy 13 colos méretű lehet. Ez utóbbi az OCTAVIA esetén megismert csúszkával és gombsorral is rendelkezik. A hatalmas teret számos ötletes megoldás teszi teljessé.
A fűtés és hűtés háromzónás is lehet, természetesen hőszívattyúval, plusz zajcsillapítást is lehet rendelni, amivel extra csendes lesz az ENYAQ iV, a CarPlay vezeték nélküli, a vezetőülés pedig masszázs funkciót is kaphat. A leglátványosabb mégis a kiterjesztett valóságot használó Head-up Display, amely egy teljesen új korszakot jelent nem csupán az adatok megjelenítésében, de a tájékozódásban is.
Folyton online
Természetesen az ENYAQ is támogatja a Skoda Connect rendszert, melynek segítségével állandó kapcsolatban lehetünk autónkkal, akár Alexa segítségével is. Így ellenőrizhetjük többek között az ajtók, zárak, ablakok, vagy az akkumulátor állapotát, de a töltést és a hűtés/fűtés funkcióit is vezérelhetjük az applikációból.
Vezetési segédek hada
Az ENYAQ iV felvonultatja mindazt, amit ma lehet e téren. 360 fokos Area View rendszer, parkolást segítő rendszer, prediktív tempomat Stop&Go funkcióval, sávtartó és holttér-figyelő rendszer, városi vészfék, amely a gyalogosokat és kerékpárosokat is felismeri, egyszóval mindaz, ami ma elérhető ezen a területen. Baleset esetén a jármű utasait akár 9 légzsák is védheti, beleértve egy központi légzsákot, amely a vezető és az első utas között fúvódik fel.
Tanítható parkolás és távparkolás
Az ENYAQ iV megtanulhatja, hogyan parkoljon ismerős helyeken, és képes beállni keskeny parkolóhelyekre, illetve kiállni onnan egy alkalmazás segítségével, kívülről történő távirányítással.
A hazai menetrend
Hamarosan, szeptember második felében elindul az előértékesítés, egy teljesen újszerű felületen. Az első darabok jövő tavasszal kerülnek a kereskedésekbe és a tulajdonosokhoz. Az első széria a „Founders Edition” nevet kapta, és összesen 1895 darab készül belőle, utalva a márka alapításának évére.