Blondie-koncert Budapesten

2014. szeptember 9-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a az együttes, amely az elmúlt évtizedekben jelentékeny befolyást gyakorolt a popzenére. Az örök lázadó Blondie, azaz Debbie Harry, a gitáros és zenei agytröszt Chris Stein, az erőműnek is nevezett dobos Clem Burke, valamint a banda új tagjai: Leigh Foxx (aki azért már 1997 óta a csapattal van), a gitáros Tommy Kessler és a billentyűs Matt Katz-Bohen érkezik a magyar fővárosba.

2014 a Blondie fennállásának 40. évfordulója; a zenekar egy különleges, dupla CD-s válogatással ünnepli ezt a mérföldkövet, amely Blondie 4(0) Ever címmel májusban került a boltokba. Egyik része a várva várt új válogatás, amelyet Ghosts of Downloadnak neveztek el, a másik fele pedig a Deluxe Redux: Greatest Hits címen futó, a legnagyobb slágereik újból rögzített felvételeinek gyűjteménye, borítóján az ikonikus Andy Warhol képpel, amelyet a művész Debbie Harryről készített. Mindezt megfejelve a világkörüli turnéjukkal nem kétséges, hogy ez az év remek évfordulós ünnep a Blondie tagjai számára.

Az elmúlt négy évtizedben a Blondie nem csupán igazi amerikai nemzeti kinccsé vált, de egyike azon keveseknek, akik befolyásolták a zenét, a divatot és a művészetet is. Egy tiszteletlen Lower East Side-i punk bandából New York szókimondó nemzetközi nagykövetévé váltak – a Blondie a punk szellemiség szinonimája marad. Slágerlista-vezető sikereik, bátor szerepvállalásuk és ritkaságszámba menő hosszú karrierjük miatt 2006-ban a Rock ‘N’ Roll Hírességek Csarnokába is bekerültek, ráadásul több mint 40 millió eladott albummal is büszkélkedhetnek.

Legyél az első hozzászóló "Blondie-koncert Budapesten" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*