Még lejjebb viszi az utasszám-limitet a Schiphol
Az amszterdami repülőtér október végéig további 18 százalékkal csökkenti a naponta kezelt utasok számát – írta az airportal.hu. A cikk emlékeztet, hogy főként az utasbiztonsági…
Az amszterdami repülőtér október végéig további 18 százalékkal csökkenti a naponta kezelt utasok számát – írta az airportal.hu. A cikk emlékeztet, hogy főként az utasbiztonsági…
A 204 kilométeres Balatoni Bringakör több mint a fele újult meg a közelmúltban, amelyekhez kapcsolódóan számos szolgáltatással várják a kerékpárral túrázókat. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős…
Szeptember 1-jén megnyitott a magyar autókölcsönző vállalat, a Schiller Rent a Car irodája a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Termináljának érkezési szintjén. Az új szolgáltatóval…
Szépséges, csendes, ezért is magával ragadó a faddi Duna-holtág világa, ahol a mozdulatlan vízben, csendesen siklik a csónak a nádas mellett, miközben egy távoli templom…
A Budapest Airport szeptemberben megkezdi a 2A Terminál poggyászkiadó területének bővítését, felkészülve a jövőben várhatóan emelkedő utasforgalom gördülékeny kiszolgálására. Ez azonban változásokkal is jár. A…
Az állati eredetű nyersanyagokat helyettesítő, innovatív bioalapú anyagok hosszú távon fenntartható autógyártást ígérnek. A bőr helyettesítése mintegy 85 százalékkal csökkenti az előállítási folyamat károsanyag-kibocsátását. A…
Augusztusban tovább folytatódott a nyári hónapokra jellemző utasszám-növekedés; összesen 1 299 814 utas fordult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Augusztus így már zsinórban…
Az idei év első nyolc hónapjában 27 százalékkal több magyar járt Horvátországban, mint tavaly, a vendégéjszakák száma pedig 19 százalékkal növekedett 2021-hez képest – közölte…
A belső égésű motorokkal rendelkező autókhoz képest a villanyautóknál kétségkívül előnyt jelent a fenntartható működés és az alacsonyabb üzemanyagköltség. Ahhoz azonban, hogy egy töltéssel minél…
Az Emirates utasai Chicago, San Francisco és Houston érintésével az amerikai kontinens közel 200 városába juthatnak el a United járataival. A United 2023 márciusától új…