Ezek voltak a legnépszerűbb spanyol úti célok
Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben – derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből. A tájékoztatás…
Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben – derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből. A tájékoztatás…
Az ország megannyi pontján tartanak nyílt napot szombaton kisüzemi sörfőzdék, amelyekben nem csak sör-, hanem ételkülönlegességek is várják az érdeklődőket. Tatán látványos török kori történelmi…
Izraelben a nyári forgalomnövekedésre számítva ismét megnyitják a régi, 1-es terminált a Tel-Aviv melletti Ben Gurion repülőtéren. A vártnál korábban, már május 27-én megnyitják a…
Törökország a szezon egész évre való kiterjesztésével fokozta a hangsúlyt az új és tehetősebb utazók vonzására. Törökország célja az, hogy Isztambul és a tengerpart mellett…
Már az első négy hónapban ötödével nőtt a magyar turisták vendégéjszakáinak száma Horvátországban az egy évvel korábbi, rekordnak számító időszakhoz képest, és hasonlóan emelkedő szintet…
Az Emirates Group minden idők legjobb pénzügyi teljesítményéről számolt be: rekordot jelentő, 5,1 milliárd dolláros nyereséget ért el, amely 71%-kal több, mint tavaly. Az Emirates…
A hétüléses Nissan Townstar Evalia hatékony benzinmotorral és teljesen elektromos meghajtással is választható. Széles tolóajtajainak köszönhetően a Townstar Evalia-ba könnyen be lehet szállni mind a…
José Mourinho lett az UEFA Bajnokok Ligája hivatalos szponzora, a Turkish Airlines reklámarca, hangsúlyozva a két globális nagyság közös szenvedélyét a kiválóság és a győzelem…
Térképet tett közzé weboldalán a legálisan működő turisztikai apartmanokról a spanyol főváros hétfőn. Az dokumentumból kiderült: Madridban 1008 ingatlan rendelkezik a szükséges engedélyekkel, miközben a…
A KLM holland légitársaság júliustól ismét leállítja az tel-avivi járatait biztonsági kockázatokra hivatkozva A KLM tájékoztatása szerint az ideiglenes intézkedés legalább augusztus végéig marad érvényben,…