Csodás látnivalók Made in Hungary 7.
Ha már végre útra kelhetünk a pandémia okozta másfél éves bezártság után, érdemes először szétnézni a saját házunk táján, hiszen Magyarország is ezernyi csodával várja…
Ha már végre útra kelhetünk a pandémia okozta másfél éves bezártság után, érdemes először szétnézni a saját házunk táján, hiszen Magyarország is ezernyi csodával várja…
Az idén március 3. és 6. között, egy év kihagyás után újra megrendezik az ország és a régió legjelentősebb nemzetközi turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2022…
A Toyota kutatási központjában dolgozó gyakornok, Elaine Geojy lerajzolta a Zelta névre hallgató jachttanulmányt, amely akár a a magán- és luxushajózás jövőjét is jelentheti. A…
A Ryanair erősíti magyarországi jelenlétét, 2022 nyarán heti 500 budapesti járatot fog üzemeltetni, 150-nel többet, mint 2019-ben, a járvány előtti utolsó nyáron – közölte a…
Ha már végre útra kelhetünk a pandémia okozta másfél éves bezártság után, érdemes először szétnézni a saját házunk táján, hiszen Magyarország is ezernyi csodával várja…
Tíz darab elektromos hajtású riksát adtak át az Oroszlányi Bányász Klubnak, a járművek beszerzését húszmillió forinttal támogatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő…
Itt a mohácsi busójárás, Nagykanizsán fánkfesztivál lesz, Zsámbékon pedig középkori hagyományokat elevenítenek fel a Fékomadta Fesztiválon. 2000 maskarás űzi a telet Gyermek néptánccsoportok és busócsoportok…
Az EU tagállamai megegyeztek: megnyitják határaikat azon utazók számára, akik a WHO által elismert vakcinákkal oltatták be magukat – írta a 444. A cikk szerint…
Az Európai Unió általános uniós ügyekért felelős Tanácsa frissítette az EU-ba irányuló, nem alapvetően szükséges utazások ideiglenes korlátozására vonatkozó ajánlását, a módosítás értelmében a szabályok…
Magyarországon egyedülálló, úszófalut épített az abádszalóki Abád Kikötőben a kikötő tulajdonosa, a tizenhét, cölöpökön álló, négy évszakos ház elkészülte után idén újabbak kivitelezése kezdődött el…