Megérkezett az új Suzuki Swift!
A Genfi Autószalonon debütált az új Suzuki Swift, amely most megérkezett Magyarországra, és hamarosan már kapható is lesz. Ügyesen újították meg a japán mérnökök az…
A Genfi Autószalonon debütált az új Suzuki Swift, amely most megérkezett Magyarországra, és hamarosan már kapható is lesz. Ügyesen újították meg a japán mérnökök az…
A Jaguar a legendás wimbledoni centerpálya füvén, rendhagyó módon adott ízelítőt az új XF Sportbrake-ből. Nem egészen hetven nappal a 2017-es Wimbledoni Teniszbajnokság kezdete előtt…
A Mitsubishi alapjaiban most is hű maradt önmagához. Nem forgatta fel a házat, ugyanakkor a klasszikus értékeket, főként a megbízhatóságot megőrizve újabb lépést tett az…
Önkiszolgáló rendszer, felszolgálás az asztalnál, egyedileg megálmodott szendvics – többek között ilyen újításokat vezetnek be a „Jövő élménye” névre keresztelt koncepció jegyében megújuló McDonald’s éttermekben….
Kína ismét egy gigantikus projekttel jelentkezik. A Hongshui folyón olyan sétaösvényt építettek az odalátogatók számára, amely kétszer olyan hosszú, mint Manhattan New Yorkban. Kína délnyugati részén, a…
Az első negyedévben belföldön 8 százalékkal bővült a turizmus a Szallas.hu adatai szerint. Az összesítés szerint leginkább az 1-2 éjszakás üdülések voltak kelendőek, és főként…
A Kempinski hotelek világszerte ‘Ignite the Night’ rendezvényekkel ünneplik a szállodacsoport megalapításának 120. évfordulóját. Kempinski 120. – így ünnepel egy luxushotel! Idén áprilisban ünnepli a…
Ha azt mondjuk Suzuki, a japán minőségi garancia mellett, ma már a menőség érzete is megjelenik. Nincs ez másként a legújabb városi apróság, az Ignis…
Pekingben, Kína fővárosának egyik csodaszép parkjában remek high tech megoldást találtak egy égető problémára, vagyis hogy hogyan szoktassák le az embereket a túlzott mennyiségű papírfogyasztásról. A hír persze ennél…
A viharos szél, a nagy esőzés, helyenként havazás miatt a rendőrség felfüggesztette a ma kezdődött országos közlekedésbiztonsági akciót, a Speedmarathont. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata…