Utazás magazin hírek



Szárnyal a német turizmus

A németországi beutazások száma rekorderedeménnyel kezdi meg a második félévet: a Szövetségi Statisztikai Hivatal 2010 január és június között 25,6 millió külföldi vendégéjszakát számolt a több mint kilenc ággyal rendelkező német szálláshelyeken és kempingekben. Ezzel nem csak az előző év ugyanezen időszakának eredménye javult 9,4 százalékkal, de 2010 első hat hónapja kereken két százalékkal a 2008-as rekordév féléves eredményét is megdöntötte (25,1 millió nemzetközi vendégéjszaka a németországi szálláshelyeken).


Megvan a transzatlanti együttműködés

Első körben az Európai Bizottság döntött úgy, hogy versenyjogi szempontból nem kifogásolható a három oneworld-partner, a brit British Airways (BA), az amerikai American Airlines (AA) és a spanyol Iberia (IB) által tervbe vett közös vállalkozás, és ehhez kapcsolódóan a BA és az IB egyesülése. 






Megújult a Corcovado éke

Július 1-jétől ismét teljes szépségében csodálhatják meg a Rio de Janeiróba látogatók a modern világ 7 csodájának egyikét, a várost őrző Megváltó Krisztus-szobrot.


Légi lista

Az Airline Business szaklap idén is közzétette a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó legújabb, a 2009-es adatokon alapuló listáját, amely régiónként eltérő mértékben 2,7 százalékos visszaesést mutat.