Újabb ferihegyi utasszám csúcs novemberben
A novemberi utasszám a járvány kitörése óta rekordnak számító októberi utasforgalmat is túlszárnyalta; 724 626 utas fordult meg ekkor a budapesti légikikötőben. Ez az azt…
A novemberi utasszám a járvány kitörése óta rekordnak számító októberi utasforgalmat is túlszárnyalta; 724 626 utas fordult meg ekkor a budapesti légikikötőben. Ez az azt…
A légitársaságok közül elsőként az Etihad Airways a hűségprogramjába is olyan ösztönzőket épített be, amelyekkel a környezetbarát szolgáltatások felé tereli utasait – írta az airportal.hu….
Befektetne Dél-Korea a Varsó és Lódz városa között építendő nemzetközi óriásrepülőtérbe (CPK) egy kétoldalú előzetes megállapodás értelmében. A megállapodás alapján a dél-koreai fél kisebbségi részesedést…
Az amerikai légitársaság nemrég átvett Boeing 737 MAX-8-asa “történelminek” nevezett repülést hajtott végre, egyik hajtóművét ugyanis alternatív kerozinnal működtették egy menetrend szerinti útvonalon – írta…
A Budapest Airport negyedszerre is megkapta a karbonsemleges minősítést, így ezzel továbbra is egyike a világ 362 repülőtér-üzemeltetőjének, amely felelősen, környezettudatosan, a működése során keletkező…
Távozik posztjáról Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója. Feladatait átmeneti jelleggel Tóth László, a légi navigációs vállalat igazgatóságának tagja veszi át –…
A koronavírus legújabb variánsa jobb megismeréséig az Európai Bizottság a légiközlekedés leállítását javasolja a tagországoknak a dél-afrikai régióból és valamennyi érintett országból, hogy korlátozzák a…
Sűrűbben jár péntektől a 100E reptéri gyorsjárat, a Budapest belvárosa és a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között közvetlen összeköttetést biztosító járat a forgalmasabb napokon…
A Budapest Airport az utasforgalom növekedésével párhuzamosan 2021 harmadik negyedévében is elvégezte a nemzetközi utaselégedettségi felmérést (ASQ – Airport Service Quality), amely az egyik legfontosabb…
Izgalmas útvonalakkal bővül a Budapest Airportról elérhető városok listája, köszönhetően annak, hogy 2021. október 31-től újabb, a koronavírus járvány miatt szüneteltetett járatok indulnak újra több…