Okosruhával ünnepel az EasyJet
20 éves az európai diszkont légitársaság, ennek apropójából mutatták be a világ első, utasszállító repülőre fejlesztett okos egyenruháit.
20 éves az európai diszkont légitársaság, ennek apropójából mutatták be a világ első, utasszállító repülőre fejlesztett okos egyenruháit.
Carolyn McCall, az európai diszkont légitársaság elnöke szerint világszerte szükség van a reptéri ellenőrzések sokkal szigorúbb elvégzésére, hogy elkerülhető lehessen mindennemű terrorista akció – ami a legújabb vizsgálatok szerint – a közelmúltban Egyiptom felett lezuhant orosz utasokat szállító gép vesztét okozta.
November 22-én a KLM három bemutatkozó járatot indít Amszterdamból az új Boing 787-es repülőgépeken. A különleges utazás alatt a vendégek felfedezhetik az új gép technológiai innovációit és új enteriőrjét.
Hogy kis is Deborah? – tesszük fel jogosan a kérdést. Idegenvezetőnk, aki végigkalauzol bennünket Tunézia varázslatos tájain és 10 mesés állomáson keresztül nem hagyja, hogy bármi szépet és fontosat szem elől tévesszünk. Ő az, aki megmutatja nekünk a valódi Tunéziát.
2013 áprilisában nyitotta meg kapuit az egykori varsói gettó területén a lengyel zsidóság történetét bemutató POLIN Múzeum, az állandó kiállítás viszont csak tavaly októbertől tekinthető meg a 13 ezer négyzetméteres mutifunkciós épület alagsorában.
A mesés tengerpartok, strandok mellett izgalmas történelmi és kulturális kalandokat ígér Görögország legnagyobb szigete, annak kevéssé ismert, nyugati része is.
A Karib-tenger eme gyöngyszeme még viszonylag mentes a tömegturizmustól. Ennek oka részben a szomszédos Saint Kitts népszerűsége, mely sokáig elvonta a figyelmet a mellette fekvő kis földdarabkáról. Az utóbbi időben azonban egyre többen fedezik fel ezt a kis földi paradicsomot és látogatnak át Nevisre. Hogy miért is tartják ezt a Föld egyik legromantikusabb helyének? Utánanéztünk.
20 000 forint kedvezmény jár
Az Utazó Magazin olvasóinak!*
New York egyik leghíresebb vendéglőse, Danny Meyer betiltja éttermeiben a borravalót – így csökkentve az alkalmazottak béreinek egyenlőtlenségét.
Szombat este van, a helyszín a Maldív-szigetek, a tánctér zsúfolásig megtelt. A fővárosból származó DJ egyik slágert keveri a másik után, eszméletlen jó hangulatot teremtve ezzel, mégis valahogy nem tudok elszakadni a látványtól, ami elém tárul. A szivárvány minden színében pompázó halak, különböző árnyalatú korálok leselkednek be az ablakon. Hat méterre a felszín alatt nem csak a többi vendég, de a tenger lakói is a társaságodba szegődhetnek. Isten hozott a világ első vízalatti szórakozóhelyén, a Niyama üdülőközponton található Subsixben!