Csehországgal is létrejött a megállapodás, így már mindenfajta karantén-, vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a beoltott magyarok és csehek a két ország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.
Szijjártó Péter kiemelte: az oltási igazolványokat a két ország kölcsönösen elismeri, így a megállapodás mindenkire nézve érvényes, függetlenül a beadott oltóanyag fajtájától. „Sokat tárgyaltunk az elmúlt pár napban cseh barátainkkal, hogy lehetővé tegyük a már beoltott polgáraink számára a szabad utazást az országaink között” – írta a miniszter.
Hozzátette, hogy Csehország és Magyarország között évente több százezer turista fordul meg, mostantól pedig újra megnyílik a lehetőség a kölcsönös prágai, budapesti, brünni városnézésekre, a fürdővárosok meglátogatására, a balatoni, hévízi pihenésekre. Szijjártó Péter közölte azt is, hogy további országokkal is tárgyalnak – „ma Lengyelországban, Lódzban” -, és amint létrejön a következő megállapodás, azonnal tájékoztatást adnak róla. (MTI)