Csillagvizsgáló és planetárium épült a Zselicben

A multifunkcionális csillagvizsgáló része lett egy 54 fős planetárium, két foglalkoztató terem, a
távcsöves megfigyeléshez távcsőkupola, egy 25 méter magas kilátó, az oda vezető út mentén
pedig öt interaktív információs pontot helyeztek el. Az éjszakai túrák útvonalát tanösvények
biztosítják, az előcsarnokban állandó és időszaki kiállítások kapnak helyet. A Zselici Csillagpark
központi épületét körbefogja egy többlépcsős terasz, amely hosszan elnyúlik a csillagvizsgálón
túlra is, ez kistávcsöves megfigyelésekre is használható, akár több fős csoportok számára is egy
időben.

A tervezők nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre, valamint arra, hogy minél kisebb
ökológiai lábnyomot hagyjanak a természetes környezetben. Az esővizet a locsolásra és az
illemhelységek öblítésére használják, egy fúrt kút biztosítja az ivóvíz-használatot. A fűtést és a hűtést geotermikus energiával oldották meg, s az épületben biológiai szennyvíztisztítás is
működik. A beruházás közbeszerzési eljárás keretében valósult meg, amelyet az Európai Unió is támogatott. 2012-ben kiemelt programmá nyilvánította a
komplex fejlesztési programot először a nemzetgazdasági miniszter, majd a kormányfő is.

– A multifunkcionális létesítményt az építtető SEFAG működteti turisztikai, oktatási és kutatási
célok megvalósítása érdekében, kiegészítve ezzel a vállalat természet közeli és aktív pihenés
szolgáló idegenforgalmi kínálatát. A Csillagpark megvalósulása 9 munkahelyet teremtett, de a
működés tapasztalatai alapján a létszám bővülhet a jövőben – mondta Barkóczi István, a SEFAG
Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a Zselici Csillagpark projekt elnyerte a szakmai zsűri egyik
különdíját a 2014. évi Média Építészeti Díj pályázaton, amely Magyarország egyik egyedi és
rendhagyó építészeti eseményének számít, ami szintén a projekt különlegességét bizonyítja.

A beruházás helyszínének kiválasztását döntően befolyásolta, hogy a Zselici Tájvédelmi Körzet
2009-ben elnyerte a Nemzetközi Csillagos Égbolt Park címet. A domborzati viszonyoknak és
annak köszönhetően, hogy ez az ország egyik legritkábban lakott része, a fényszennyezés
rendkívül alacsony, így a csillagok a környéken ragyognak a legfényesebben. A Csillagpark
közvetlen közelében korábban már megvalósult a kardosfai Ökoturisztikai és
Konferenciaközpont, amely szálláshely és vendéglátási kapacitással egészíti ki a csillagvizsgáló
szolgáltatásait.

Barkóczi István hangsúlyozta: az idelátogatók éjszakai túrák, családi és iskolai programok
keretében – csillagászok közreműködésével – ismerkedhetnek meg az égbolt látványosságaival
és időszakos csillagászati jelenségekkel, amelyek fényszennyezett területeken nem, vagy alig
látszanak. A planetáriumban saját készítésű előadásokat mutatnak be a természet, a
környezetvédelem és a csillagos égbolt témakörében. A bemutatópontok a környék építészeti,
táji jellegzetességeit, a környező természeti értékeket, a csillagok világát hivatottak bemutatni, a
kilátóból pedig a Balaton-felvidék tanúhegyei, a Mecsek és a horvátországi Papuk hegység is
látható tiszta időben.

web: www.zseliciutazas.hu

Legyél az első hozzászóló "Csillagvizsgáló és planetárium épült a Zselicben" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*