Megkezdődtek a Levendula Hetek Tihanyban, ennek keretében pedig sokak örömére idén is meghirdeti a népszerű levendulaszedő akcióját a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.
Egy kis történelem
A levendula reneszánsza 1986-ban kezdődött, a 90-es évektől már több helyen elkezdődött a telepítés, a ma is látható mezők egy részét Zátonyi Zsigmondnak és Zátonyi Szilárdnak köszönhetjük.
Napjainkban a levendula szinte mindenhol jelen van Tihanyban. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park levendula mezőjén kívül a bencés apátság és helyi vállalkozók is hoztak létre levendula ültetvényeket. 2019 óta ismét van a településnek saját lepárlója is. Megalakult a Tihanyi Levendula Tanács, és védjeggyel ellátott tihanyi levendulaolaj csak Tihanyban termelt és a településen feldolgozott levendulából készülhet.
És 2005-ben a Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai döntöttek úgy, hogy egy rendezvényt szerveznek, melynek célja a levendulával kapcsolatos ismeretterjesztés, természetesen szórakoztató formában. Így került sor az első Levendula fesztiválra 2005. június 25-én. Az akkor egy napos, pár tucat embert megmozgató eseményből mára már „hetek” lettek, sok-sok programmal, élménnyel, és rengeteg levendulakedvelő vendéggel.
A település programkínálata
Június 22. szombat
Mádl Ferenc tér
- 10.00-17.00 „Egyszer Élünk Körút” – Ingyenes egészségügyi szűrések az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével
- Varróka Műhely – Győry Alizzal
- „Illat-kóstoltatás” a Debreceni Egyetem és a Balatoni Limnológia Kutatóintézet közreműködésével
- 19.00 Palásti Máté zenél
- 20.30 A színpadon: Bíró Csongor Vitéz
Június 23. vasárnap
Mádl Ferenc tér
- 10.00-17.00 DM szűrőbusz – Ingyenes egészségügyi szűrések
- Varróka Műhely – Győry Alizzal
- „Illat-kóstoltatás” a Debreceni Egyetem és a Balatoni Limnológia Kutatóintézet közreműködésével
- 15.00 „Talk show egy csipet levendulával”
- Rózsa Éva szépségről, egészségről, gasztronómiáról, tradícióról, no meg levenduláról és ezek kapcsolatáról beszélget meghívott vendégeivel
Június 28. péntek
Pisky sétány
- 16.00-17.30 A Balatoni Kultúrhang bemutatja: Sabina Piano
- 18.00-19.30 Baricza Veronika zenél
- 20.30-22.00 A színpadon a Duo Don Pedro’z
Június 29. szombat
Pisky sétány
- 14.00-19.00 Kézműveskedés Terbe Jánossal
- 16.00-17.30 Damu Renáta & Kónyai Tibor feat. Vázsonyi János
- 18.00-19.00 Bánhidy András zenél
- 19.00 Szülinapi meglepetés az ünnepelttől
- 20.30-22.00 A színpadon a Peter’s Project
Június 30. vasárnap
Pisky sétány
- 14.00-19.00 Kézműveskedés Terbe Jánossal
- 16.00-17.30 Az Easy Covers Duo zenél
- 18.00-19.30 A Balatoni Kultúrhang bemutatja: Sabina & Monostory András Akusztik
- 20.30-22.00 A színpadon Sebestyén Ivett
Levendulás gasztronómia
A levendula a főzésben-sütésben is egy sokoldalúan felhasználható alapanyag. Grillezett húsokhoz éppúgy használható, mint sült gyökérzöldségek ízletes fűszerezésére. A növénynek van kimondottan konyhai felhasználásra termesztett fajtája is.
A konyhában általában az angol levendulát használják, mivel ez a legédesebb aromájú az ismert fajták között. Az íze az illathoz hasonlóan erőteljes és intenzív, ezért az adagolásával nagyon óvatosan kell bánni.
És hogy mi készíthető levendulából?
Az első, ami általában eszünkbe jut, az a limonádé. Bizony, az nagyon finom, citrommal, lime-mal ízesíthetjük. Alkoholos italokhoz is használható, ginhez, martinihez vagy vodkához.
Talán senki sem gondolna arra, hogy grillezett húsokhoz éppúgy használható, szárnyashoz, halhoz és bárányhoz is meglepően jól passzol.
És természetesen nem maradhatnak ki az édes ízek sem. Gondoljunk csak a levendulás mézre, mely nem csak finom, de gyógyító hatású is. Citromos, citrusos sütikbe, desszertekbe kiváló alapanyag. Nagyon könnyű elkészíteni a levendulás- citromos omlós kekszet. Nagyon különleges ízkombinációt alkot a sárga- és őszibarackkal, a cseresznyével, a meggyel és az olajos magvakkal. A szárított vagy frissen szedett levendulát belekeverhetjük a sütemény tésztájába vagy sütés előtt megszórhatjuk vele a tetejét.
Különleges íze van a levendulával készített csokoládéknak, ebből ma már nagyon sokféle készül. És, aki Tihanyban jár, bármelyik cukrászdában, bisztróban megkóstolhatja a levendulából készült finomságokat és bármelyik fagyizóban a levendulás fagyikat. Garantáltan nagyon finom!!
A zöld fordulat, az ESG törvény bevezetése alapjaiban változtatja meg a gazdaság szereplőinek jelenét, jövőjét. Mit jelent az ESG keretrendszer (Environmental -környezeti-, Social -társadalmi- és Governance -irányítási)? Miért lett megkerülhetetlen a nagyvállalatok mellett már a KKV-ék számára is? Miként befolyásolják az Ön cégének kötelezettségeit és lehetőségeit a fenntarthatóság egyre szigorodó elvárásai? Erről is szól AzÜzlet, ESG és fenntarthatóság a gyakorlatban című konferenciája. További információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.