Csúcsdizájn MINIben

Arra, hogy milyen sokan szeretik – szeretnék, vagy inkább mennyire szívesen szeretné feleségük, lányuk, a MINI-t idehaza, arra csak akkor jön rá az ember, amikor egy MINI-vel parkol le valahol, és egy ismerőssel, olykor pedig ismeretlennel, óhatatlanul is a legendás márkáról kezdődik a diskurzus. Mert, hogy egy olyan tökéletes dizájnautó (ahol még az első lámpa szürke műanyag foglalatába is beírták a márkajelzést), mint a MINI mellett tényleg nem lehet elmenni szó nélkül, az biztos.

Bevallom, világéletemben nagyautó párti voltam/vagyok, már csak azért is, mert a nagy test, plusz nagy motor egyenlő kényelem és biztonság. Ezért is kissé gyanakodva igyekeztem bepréselni magam a tesztre kapott kétajtós MINI Cooper D-be, ám gyorsan meglepődtem azon, hogy félelmeimmel ellentétben a beszálláshoz korántsem kellett cipőkanál. Már csak azért sem, mert a kétajtós verziónál kifejezetten nagy az ajtó, az ülések pedig minden tekintetben elegendő helyet biztosítanak a sofőrnek és utasának. Mármint az első ülések – a hátsó fertályról majd később.

A tesztre kapott, fehér csíkokkal, visszapillantókkal és fehér tetővel ékesített Brit Racing zöld modell már csak a külcsín miatt is apró versenyautó érzést nyújt. Az apró kormány és a műszerfal is ezt a hatást erősíti, amire az igencsak ritka, háromhengeres (!) – egyébként a laikusok számára a négyhengereshez abszolút hasonló vezetési élményt nyújtó – 1.6-os, 116 lóerős motor sem cáfol rá.

Visszatérve még az első érzésre: a MINI belseje meglepően tágas és még a nagyobb autók között cirkálva is megmarad az a biztonságérzet, ami részben a BMW technika felé áradó bizalomnak szól. Mert bármilyen meglepő, az egykor oly legendás brit modell, a MINI átütő sikerű reinkarnációja a bajor luxusautó gyártó nevéhez fűződik. Amihez a mutatós, ikonikus logó önmagában kevés lett volna. Kellett hozzá az a minden részletre kiterjedő csúcsdizájn is, ami az egységes koncepciót képviselő műszerfalban is megmutatkozik. Ahol annyi és olyan sokféle műszer, gomb és kapcsoló van, amit egy kisebb repülőgép pilótafülkéje is megirigyelhet. Fent a visszapillantónál például a kis fekete kapcsolók egyike a félkagylószerű fém ajtófogantyú hangulatvilágítását állítja pinkre, lilára, vagy éppen kékre.

A MINI-ben amúgy is minden a kerek vonalakról és a hangulatvilágításról szól. Ami különösen a sötétben ad parádés élményt. Amit az is feldob, hogy a rádiót kapcsolgatva, a kijelzőn, mindig az adott stílushoz passzoló színes piktogram jelenik meg, ami a jazz adónál egy szaxofonost, a klasszikus zeneinél egy hegedűst, a vallásinál pedig a széttárt karú Krisztust ábrázolja.

A kocsi középső konzolját is egy hatalmas, az autó méretéhez képest óriás kijelzőt magába foglaló körabroncs uralja. Amelynek a szélén, a különféle hangulatokhoz igazodó fénycsík fut körbe. Amíg általában narancssárgás, Green üzemmódban például zöldre vált.

De van még ezenkívül is kapcsoló, mutató bőven. A sportautóhoz illő, kerek kilométermutató mellett – ahol többek között a pillanatnyi fogyasztást is kontrolálhatjuk -, balra, félkörívben a fordulatszámmérő, jobbra negyed körívben, vízszintes vonalakkal, az üzemanyagtartály töltöttség jelző látható.

Magára vessen, aki – hozzám hasonlóan – az a felfedező típus, aki sosem a használati utasítás böngészése után nyomja meg az autó start gombját. Nem elég, hogy az osztható képernyős, színes, TV minőségű kijelző – amelyen a tolatást is tökéletesen nyomon követhetjük -, számtalan beállítást ígér a sofőrnek, a kardántengelyen található, a BMW-knél megszokott kapcsolókkal az üzemanyag takarékos Green mód mellett a Mid és a Sport fokozat közül is választhatunk. És ha az utóbbi két módozatban is képesek vagyunk visszafogni a motor által inspirált versenyszellemet, városban is legfeljebb 5 literes fogyasztással autózhatunk, ami országúton 4 literre is lemehet.

Az országút, vagyis inkább a hosszabb utazás amúgy sem a MINI tulajdonosok leányálma. Nem véletlen, hogy amíg a zsúfolt belvárosokban gyakran belefuthatunk az apró fekete szárnyas emblémába, a sztrádákon már kevésbé találkozhatunk, a több órás utakhoz nem túl kényelmes MINI-vel.

Ami igazából a nőknek, a fiataloknak és a párosan utazóknak optimális, elsősorban a szűk, zsúfolt belvárosi utcákon cirkálva. És hiába lehet egy apró mozdulattal előredönteni, csúsztatni az első üléseket, a kétajtós modellben nemcsak, hogy kicsi a hátsó tér, nem is könnyű oda befurakodni. Ezért legfeljebb egy kiadós buli után lehet jól kihasználni az apró hátsó teret, akkor, amikor a sok jó ember kis helyen is elfér igazsága a parányi autóban is megelevenedik. A gyártó – amelynek képviseletén az exkluzív, sportos autókat kedvelő férfiakat is a célcsoportba sorolták – a gyermekes nőket és a fiatal házasokat is megcélozta azzal, hogy a két hátsó ülésbe a babahordozó biztonságos rögzítését garantáló Isofix rögzítőt is szerelt. De ha a gyermekek már a babakocsi korba lépnek, az apró csomagtartó már kevésbé kínál kényelmes megoldást.

De a retro érzést a csúcstechnikával kínáló mini amúgy sem csomagszállító, hanem trendi dizájnautó, amit azok vesznek meg – akár második autóként -, akik megengedhetik maguknak, hogy mások legyenek, mint a nagy áltag. És ezt meg is fizetik azzal, hogy az alapmodellért 7 millió, a full felszereltségű teszt autóért pedig 9,4 milliót letesznek. Ha pedig a sportosság helyett egy kicsit nagyobb kényelemre vágynak, akkor 260.000 Ft felárért a kétajtós helyett a minden területen nagyobb teret kínáló négy ajtósra szavaznak.

De akármint is döntenek, egy MINIt vezetni garantáltan óriási élmény.

émz