Debreceni mentőakció a zászlósfarkú kolobuszokért

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából országos kampányt indít a Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark, csatlakozva a Jane Goodall Intézet által indított „Passzold vissza tesó!” használt mobiltelefon-visszagyűjtő kampányhoz, melynek célja az Afrikában élő veszélyeztetett főemlősök védelme.

A debreceni intézmény számára kiemelten fontos a hulladékcsökkentés és az újrahasznosítás kérdése, hiszen idén nyáron az állatkertek közül elsőként tiltották ki az egyszer használatos műanyagokat, valamint a Park egész területén a keletkezett hulladékot szelektíven válogatják. Legújabb akciójuk keretében mostantól a fiókban lapuló,feleslegessé vált mobilok biztonságba helyezéséről is gondoskodnak állandó gyűjtőpontok kihelyezésével.

A mobilkészülékek gyártásához használják ugyanis a koltán nevű fémércet, illetve a belőle nyert tantált, melyek egyik legnagyobb lelőhelye Afrika szívében, a Kongó-medencében található – ugyanott, ahol többek között a csimpánzok, bonobók, hegyi gorillák és a Debrecenben is gondozott és igen sikeresen szaporodó zászlósfarkú kolobuszok élnek. A bányászat és a vele járó erdőpusztítás hatására e fajok otthona drasztikus átalakuláson megy keresztül; a kezdeményezéshez való
csatlakozással az intézmény ezeknek a páratlanul értékes élőhelyeknek a védelmét szeretné segíteni.

A mobilgyűjtő kampány által begyűjtött készülékek újrahasznosításával a természetet felbolygató bányászat csökkenését segíthetjük. Arra buzdítják minden látogatójukat, hogy a már nem használt mobiltelefonjaikat adják le az Állatkert pénztáránál elhelyezett gyűjtőponton.