Demonstrációk, útlezárások: országszerte 43 helyszínen

A Liga Szakszervezetek azt tervezték, hogy az ország 62 pontján legalább 1600 gépkocsival lassítják majd a közúti forgalmat hétfő reggel 7 és délután 4 óra között, amivel a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen tiltakoznak. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikáció szolgálata az MTI-vel közölte: reggel 7 órakor országszerte 43 helyszínen kezdődött meg forgalomlassító demonstráció. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebookon azt írta, hogy lezárták a Budai alsó rakpartot észak felé a Rákóczi híd és a Margit híd közötti szakaszon. Sávlezárás van továbbá az M3-as autópálya bevezető szakaszán a Szilas-pihenő és a Szerencs utca között, valamint az Andrássy úton a Hősök terétől a Bajza utcáig, továbbá a 11-es főút bevezető szakaszán a Mátyás király út előtti szakaszon.

A BKK tájékoztatása szerint 11 órától a demonstrálók a Budai alsó rakpartról a Parlamenthez vonultak a Margit híd–Balassi Bálint utca útvonalon, majd onnan vissza az alsó rakpartra. Különösebb fennakadást nem okoztak Budapesten, csak az M3-as autópálya bevezető szakaszán volt torlódás az M0-as csomóponttól befelé.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 26-os számú főúton, Kazincbarcika és Sajószentpéter között zárták le az utat. Ez az út a BorsodChem mellett halad, ahol jelentős a kamionforgalom. Mivel az út kétsávos, csak félpályán haladhatott a forgalom.

Lassabban lehetett közlekedni Miskolcon is, a József Attila úton, ahol a METRO-kereszteződés és a Sajó híd között volt az útzár. Itt az arnóti körforgalomig jelentősebb torlódásra számíthattak az autósok. Útzár van Miskolcon a Pesti úton is mindkét irányban. Ezen a helyszínen bár lassabban lehet haladni, torlódásra nem kell számítani.

Szombathelyen a sűrű köd miatt később kezdődött meg a demonstráció. A 86-os főúton. Balogunyom közelében 15-20 autó sorakozott fel Szombathely irányában. A forgalmat rendőrök irányítják.

Békés megyében Békéscsaba határában, a Románia felé haladó teherforgalom szempontjából kulcsfontosságúnak számító 44-es számú főút 117-es és 118-as kilométerszelvénye között sorakoztak fel a Liga Szakszervezetek tüntetéséhez csatlakozók. Az MTI tudósítója a helyszínen harmincöt, a főút egyik sávját elfoglaló személyautót számolt össze. A forgalmat rendőrök irányítottákák.

A Bács-Kiskun megyében az 54-es számú főúton a Jakabszállás Kecskemét közötti útszakaszon szerveztek forgalomlassító demonstrációt.

(Fotó: MTI)

Legyél az első hozzászóló "Demonstrációk, útlezárások: országszerte 43 helyszínen" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*