Ingyen letölthető a Nokia offline térképe

A fejlesztői verzió után globálisan elérhetővé tette térképét és navigációs rendszerét a Nokia androidos készülékekre is. A szoftvert nem a Microsoft, hanem a finn Nokia fejleszti tovább, de eddig csak windows-os okostelefonokhoz volt elérhető. Az Apple appboltjába a tervek szerint 2015-ben, az év elején kerül be.

Miért sokkal jobb a Nokia Here a Google Térképnél? Mert teljes körű offline navigációt kínál ingyen – mondják a hozzáértők. Magyarország térképe nagyjából 311 megabájtot foglal el, de bármely más ország térképe is letölthető a telefonra. Hasonló képessége korábban csak fizetős térképalkalmazásoknak volt Androidon.

Az offline használat eddig száz országban volt elérhető, a Nokia most újabb tizennyolc nemzet térképével – többek között Angola, Ciprus, Irak és Szenegál – bővítette számukat. Így például az Egyesült Államokban is ingyen lehet navigálni vele mobilinternet nélkül. Az egyetlen megkötés, hogy az app tesztüzemébe regisztrálni kell, amit az e-mail cím vagy a Facebook-fiók megadásával az első indításkor lehet megtenni.

Legyél az első hozzászóló "Ingyen letölthető a Nokia offline térképe" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*