A világ 2020-ban ünnepelte Beethoven 250. születésnapját, amelynek kapcsán a zenefejedelem szülőföldjén, Németországban is az egész éven át tartó, érdekesebbnél érdekesebb utazási és természetesen zenei programokkal – illetve a kettő kombinációjával -, készültek azokon a helyeken, ahol Beethoven egykoron megfordult.
Mert miközben Beethoven Bonnban született és élete első 22 évét a városban töltötte, regényes élete során többek között Berlin, Lipcse és Drezda is pályafutásához kötődött, kalandozásai során pedig olyan inspiráló helyekre is eljutott, mint Bad Godesberg, Königswinter, vagy éppen Siegburg. Nem beszélve a Rheingau régióbeli borvidékről, amelynek emlékeként a szüreti rajnai és a mosellei bor élete végéig a kedvencei közé tartozott.
A zenekarok, kórusok és szólisták is különleges koncerteket terveztek a több műfajt is megihlető művész születésének megünneplésére. A COVID-19 járvány miatt azonban a koncerttermeket le kellett zárni, a koncerteket le kellett mondani, el kellett halasztani, vagy a digitális térben lehetett csak megrendezni online módon.
Igaz, a szabadtéri koncertek és a kis közönség előtti előadások megtartására nyár végéig még lehetőség nyílt Németországban, de azt a közösségi élményt, amit ezek az események eredetileg teremtettek volna, ilyenformán nem lehetett átélni.
A művészet kedvelők, a Beethoven rajongók és a kulturális csemegék iránt érdeklődő utazók számára ezért különösen jó hír, hogy a Frank-Walter Steinmeier német elnök védnökségével tartott Beethoven-évet 2021 szeptemberéig meghosszabbították Németországban. Így például az egyik zenei különlegességnek ígérkező program, a mesterséges intelligencia segítségével újjávarázsolt X. Szimfónia is 2021-ben csendül fel. A BTHVN, vagyis a Beethoven emlékév 2021-es – a Covid szabályok szerint naprakészen frissített – angol nyelvű eseménynaptárból itt válogathatnak az érdeklődők.
Émz