Mi jut eszünkbe, ha meghalljuk Thaiföld nevét? Persze hogy a meseszép déltengerek, a trópusi napsütés, a varázslatos mosolyú délkelet-ázsiai hölgyek és a fehér homokos partok. Ez mind igaz is, de ha már elmegyünk a világnak eme távoli és oly gyönyörű pontjára, érdemes időt szánni arra is, hogy a több évezredes helyi kultúra remekeit is megismerjük.
A 12 órás tengerentúli repülés után Bangkokból Csiangmaj felé vettük az irányt egy belföldi járattal, ami egyórás repülést jelentett, kiváló kisgéppel. Csiangmaj tartomány és város, az egykori Lanna királyság székhelye, az ország északi részén fekszik. Hatalmas hegyek uralják a tájat, amelyek alapvetően meghatározzák a klímát: lényegesen hűvösebb és esősebb az időjárás, mint máshol. A burmai és laoszi határ közelében, viszonylagos elzártságban meseszép buddhista templomok bújnak meg a hegyeken, de az őserdők vadvilága is háborítatlanul meg tudott maradni. Esténket egy tradicionális Khantoke vacsorával és kulturális show-műsorral kezdtük, miközben az észak-thaiföldi Fon Lep (ujjtánc) és a Fon Thean (gyertyatánc), valamint a Ram Dab (kardtánc) bemutatót nézve a helyi hagyományoknak megfelelően a földön, párnákon ülve fogyasztottuk a helyi finomságokból álló vacsoránkat.
A világnak ezen a részén április 13. és 15. között ünneplik a tradicionális újévet a Songkran fesztivál keretében, amely az idők során valódi nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát. Az ünnepség központja a Phae Gate (Chiang Mai kapu), ahol hatalmas vízi parádé és utcai vízi csaták keretében nagy tömegek élvezik napokon át a felfokozott hangulatot a dübörgő zenére.
Programunk a Meatamann Elefánt Tábor meglátogatásával folytatódott. A közeli trópusi erdőségek mélyén mintegy tíz elefántrezervátum bújik meg; itt az állatok védve vannak az egyébként rájuk leselkedő orvvadászoktól, táplálásuk és fejlődésük, gyógyításuk is biztosított, ezáltal sokkal hosszabb életet tudnak megélni, mint a természetben. Megnéztük az elefántok fürdetését a folyóban, és még egy túrán is részt vettünk elefántháton a közeli erdőségekben és a folyón át. Hatalmas élmény a többtonnás állaton utazni, és bizony nagyon ijesztő, amikor a hegyeken lefelé, illetve felfelé kaptatunk a hátukon ülve.
Kulturális élményeinket gazdagította a helyi Lisu hegybeli törzs meglátogatása Ban Huay Pa Rai faluban, amely Nepálból érkezett ide az évszázadok során, anno az esőerdőkön át. Mostanában gyönyörű kézimunkáik árusításából tartják fenn magukat, illetve a hatóságok is támogatják őket azért, hogy betekintést nyerhessünk a mindennapi életükbe. Elképesztő látványt nyújt a nők nyaka körül viselt hagyományos rézkarikák látványa. A viselet magyarázata, hogy a legenda szerint ezek védték meg őket, amikor egykori lakóhelyüket elhagyva, a dzsungelen át menekülve a tigrisek megtámadták őseiket. Később szokássá és díszítéssé vált ez az igen egyedi nyakékszer, amely az évek során egyre csak nyújtja a nyakukat.
Csiangmaji városnéző túránk is jó pár érdekességet tartogatott, hiszen a messze földön híres, lélegzetelállítóan szép buddhista templomokat látogattuk meg. A Wat Phra That templomot a Doi Suthep hegyen, valamint a Wat Chedi Luang, a Wat Chiang Mun és a Wat Suan Dok templomokat.
A Wat Suan Dok, a fehér templom, és körülötte a sok kisebb hófehér mauzóleum Csiangmaj óvárosának nyugati részén az egykori helyi királyi család síremléke és temetője. A sírkert déli végében áll az igazán impozáns, 48 méter magas csedi, ahol a legenda szerint az eredeti Buddha-ereklyét őrzik.
A Doi Suthep, a Varázshegy teteje ad otthont a híres Wat Phra That templomnak mintegy 1060 méter magasan, 15 kilométernyi szerpentinút végén. Ahol vagy 306 lépcsőfokon, vagy prózaibb módon siklóval érjük el az impozáns templomegyüttest, illetve a közepén található világhírű, aranyborítású csedit, a templom legszentebb helyét.
Wat Chedi Luang, Csiangmaj egyik legimpozánsabb temploma és annak csedije ránézésre a legrégebben épült templomnak tűnik, de igazából 1391-ben kezdték el építeni, és végleges formáját 1475-ben érte el. A 60 méteres Wat Chedi Luang Csiangmaj legmagasabb épülete.
Az északi tartomány, Csiangmaj feledhetetlen élményei után repülőre ültünk, és másfél óra alatt lerepültünk délre, Phuketre, ami ugyan sziget, de egy 600 méteres híd köti össze a szárazfölddel. A turisták által felkapott Phuketet persze nem újdonságként említem, hanem azért, mert másnap innen kerekedtünk fel egy izgalmas utazásra, aminek kiindulópontja a Phang Nga tartományban levő kikötő volt.
Először a Suwankuha templomot látogattuk meg, amely egy olyan természetes barlangban található, amelyben egy hatalmas fekvő, mellette még számos más Buddha-szobor is található. Innen tovább a meseszép és méltán világhírű Phang Nga Bay Nemzeti Parkon át hajóztunk, amely csodálatos szigetein túl az úgynevezett James Bond-szigetet (Ko Tapu) is magában rejti. Mivel a film hatására új turisztikai iparág alakult ki, a természetvédelmet előtérbe helyezve ma már naponta maximum ötezer turista érkezését engedélyezik a hatóságok.
A másik szigetcsoport a szintén a világ legszebb szigetei között jegyzett Phi Phi volt a hajóutunkon. Mivel itt csak meghatározott részeken lehet kiszállni, strandolni a közeli Bamboo szigetre indultunk, amelynek homokos partján sokan pihennek meg, kihasználva azt is, hogy a környék a sznorkellezők számára is örök élményt nyújt a part közelében fekvő remek korallzátonyaival és a színpompás halrajokkal.
Hajóutunk álomvidéken, Phi Phi Ley Bay, Lohsamah Bay és Maya Bay partszakaszok mellett folytatódott, amelyek kis eldugott partjaikkal, mészkő szikláikkal a Leonardo DiCaprio-féle The Beach című filmhez is meseszép színteret adtak. De erről már egy következő alkalommal számolok be…
Kép és szöveg: Szeszler Szilvia
Legyél az első hozzászóló "Egy hét maximumtöltettel Thaiföldön" című cikkhez