Bemutatták az EX30-at, a Volvo első kisméretű prémium szabadidőjárművét, amellyel négytagúra bővül a márka tisztán elektromos modelljeinek portfóliója.
„Habár a tisztán elektromos EX30 a Volvo történetének legkisebb szabadidőjárműve, megjelenése hatalmas jelentőséggel bír nem csak ügyfeleink, de a Volvo Cars számára is.” – mondta a vezérigazgató, Jim Rowan. „Előszeretettel emlegetjük úgy az EX30-at, mint a Volvo apró, mégis hatalmas típusát, hiszen a márkától elvárható összes értéket hozza, épp csak kisebb méretben.”
Az EX30 háromféle hajtáslánccal és kétféle akkumulátorcsomaggal rendelhető:
- Azok számára, akik elsősorban városban használják autójukat, vagy két feltöltés között ritkán tesznek meg nagyobb távolságokat, az egy villanymotoros, LFP akkumulátorral szerelt konfiguráció jelentheti az ideális megoldást. A normál hatótávolságú LFP akkumulátor lítium-vas-foszfát összetétele költséghatékonyabb, előállításához kevesebb nyersanyagra van szükség, így ez a legjobb alternatíva azok számára, akiknek nincs szükségük kiemelkedő hatótávolságra.
- Amennyiben valaki egy feltöltéssel a lehető legnagyobb távolságot szeretné megtenni, az egy villanymotoros, megnövelt hatótávolságú variáns lesz számára az optimális EX30. Ennek NMC akkumulátora lítiumot, nikkelt, mangánt és kobaltot tartalmaz, hatásfoka meghaladja az LFP akkumulátorét. Az egy villanymotoros, nagy hatótávolságú EX30 két feltöltés között akár 480 kilométert képes megtenni.
- Azok számára pedig, akik a lehető legnagyobb teljesítményt keresik, a két villanymotoros Twin Motor Performance kivitel a legjobb választás: itt az NMC akkumulátorhoz egy helyett kettő villanymotor társul. Az összkerék-hajtású EX30 maximális teljesítménye 315 kW (428 LE), a modell álló helyzetből 3,6 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára – ezzel ez a Volvo Cars történetének legdinamikusabban gyorsuló típusa!
Az EX30 a töltést is gyorsan intézi. A megnövelt hatótávolságú, dupla villanymotoros verzió akár 153 kW teljesítménnyel tölthető, míg a normál hatótávolságú modell legnagyobb töltési teljesítménye 134 kW. Ez azt jelenti, hogy az akkumulátor valamivel több mint 25 perc alatt tölthető 10-ről 80 százalékra. Az autó központi kijelzőjén, az erre szolgáló alkalmazáson keresztül beállíthatjuk az áramerősséget, a maximális töltöttségi szintet, valamint, hogy mikor kezdődjön a töltés.
Az EX30 listaára Magyarországon 14.490.000 forinttól indul.