Eltérő bécsi és pesti fürdőzői szokások

A számos párhuzamosság mellett sok különbség is van Budapest és Bécs fürdőinek üzemeltetésében – állapították meg osztrák és magyar szakemberek, akik 2013. november derekán, szakmai napon, Bécsben találkoztak egymással. A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének közreműködésével a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. valamint a Széchenyi-, Gellért- és Király gyógyfürdők vezetői találkoztak egymással. Megállapíthatták, hogy az osztrák fővárosban a szociálpolitika részének tekintik, és támogatják a főként belföldiek által látogatott fürdőket, míg Budapesten elsősorban a turisták élvezik az önfenntartó módon működő létesítményeket.

Budapesten a gyógyfürdők reneszánszukat élik, a Bécs által üzemeltetett 38 fürdő között viszont egyetlen egy a termál-, illetve gyógyvizes fürdő. Az osztrák fővárosban a városvezetés évi több mint 40 millió eurós támogatást ad a fürdőkultúra támogatására. A támogatott árú belépők elsősorban a bécsi lakók életminőségének megőrzését szolgálják, a vendégkörben öt százalék alatt van a turisták részesedése. Budapesten ellenben van olyan fürdő, amelyben a vendégkör kilencven százalékát a turisták adják, s a létesítményeknek üzemi szinten saját magukat fenn kell tudni tartani.

Érdekesség, hogy az osztrák látogatók évente összesen120 milliárd forintot költenek Magyarországon, ennek csaknem négytizede egészségturisztikai jellegű költés.

Legyél az első hozzászóló "Eltérő bécsi és pesti fürdőzői szokások" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*