Elviheti a Hainan Airlines-t a koronavírus

Csődvédelmet kért a kínai légitársaság, a Hainan Airlines, amelynek budapesti járata is üzemelt a járvány kitörése előtt.

A Hainan Airlines évek óta veszteségesen működött, és nem tudta elviselni a koronavírusok miatt leállított járatok kiesését. A légitársaság korábban is kért már csődvédelmet, de a kínai kormány  több ízben elutasította. Azt nem tudni, a mostanit elfogadta-e – írta a turizmus.com.

Az Utazó már írt arról, hogy januárban köszöntötték a Hainan Airlines Budapest és Csungking közötti járatát a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ezzel a Hainan Airlines 9 év után visszatér a ferihegyi repülőtérre. Később arról is beszámoltunk, hogy február 7. és március 27. között felfüggesztik a kínai Hainan Airlines Csungking-Budapest járatát.